Eljegyezték a Barátok közt sztárját, Nyári Diát: két év múlva esküvő

esküvő eljegyzés Nyári Diána Kovács Dániel Barátok közt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nyári Dia majdnem egy évvel ezelőtt vállalta fel kapcsolatát a sportriporterrel, Kovács Dániellel, és úgy tűnik, hogy a fiatalok nagyon komolyan gondolják, ugyanis nemrég eljegyezték egymást.

Nyári Dia életébe egy évvel ezelőtt érkezett meg a szerelem, Kovács Dani sportriporter rabolta el a szívét. A fiatalok nagyon boldogok voltak együtt eddig is, de kapcsolatuk nemrég egy újabb szintre lépett: eljegyezték egymást. Dani romantikus meglepetést eszelt ki barátnőjének, aki nem is jutott szóhoz, de azért az igent sikerült kimondania.

Nyári Diát az Eiffel-toronynál kérték meg Forrás: Instagram/Nyári Dia

"A barátnőmmel gyerekkorunkban megbeszéltük, hogy együtt megyünk majd el Párizsba. Most diplomázott, ez az út volt neki az én ajándékom. Egyik nap kérésére - mint kiderült, nem véletlenül - az Eiffel-torony környékén sétáltunk, amikor Dani váratlanul kilépett elénk" - mesélte a Bestnek a Barátok közt színésznője. Párja letérdelt elé, megkérte a kezét, amire Dia persze igennel válaszolt. A meglepetésről Dia szülei is tudtak, hiszen előtte Dani a színésznő apukájától kérte meg a lány kezét, Dia anyukája pedig a gyűrű kiválasztásában segített. A fiatalok már azt is tudják, hogy mikor lesz az esküvő: két év múlva kerítenek rá sort.

Nagy Feró szerint Cserhátinak nem volt gyomra a lemezosztó díványhozhttp://www.life.hu/sztarok/20171103-nagy-fero-szerint-cserhatinak-nem-volt-gyomra-a-lemezoszto-divanyhoz.htmlNagy Feró a Best magazinnak nyilatkozott arról, hogy a zeneipart sem kerülték el a szexuális ragadozók.TV + Sztárok--Som Lajos temetését jótevői fizetik kihttp://www.life.hu/sztarok/20171103-som-lajos-temetesere-adakoznak.htmlSom Lajos 70 évesen távozott az élők sorából, de hogy végső búcsújára mikor kerül sor, azt nem tudni. A zenész temetése eddig problémába ütközött, özvegyének ugyanis nem volt rá pénze. Most úgy tűnik, a nagylelkű adakozóknak hála kigyűlik az összeg. TV + Sztárok--Berki Krisztiánnál a karrier előbb van, mint a családhttp://www.life.hu/sztarok/20171103-berki-krisztiannal-a-karreir-elobb-van-mint-a-csalad.htmlBerki Krisztián értékrendje nem változott annak ellenére, hogy próbára tette magát Ázsiában. A kritikus hetek ellenére számára még mindig a karrierje az első, de ennek ellenére azért vallja, újjászületett a kalandozás hatására. TV + SztárokOrigoÁllítják: Katalin két kislányt hord a szíve alatt http://www.life.hu/sztarok/20171103-katalin-hercegne-ket-kislannyal-terhes.htmlEgy ismeretlen külföldi forrás elárulta, Katalin ikrekkel terhes, ráadásul már azt is tudjuk, hogy két kislányt hord a szíve alatt. TV + Sztárok--A Warner Bros. nem hosszabbít szerződést a szexuális zaklatással vádolt Brett Ratnerrelhttp://www.life.hu/sztarok/20171103-a-warner-bros-nem-hosszabbit-szerzodest-a-szexualis-zaklatassal-vadolt-brett-ratnerrel.htmlA Warner Bros. filmstúdió nem hosszabbítja meg a szerződését Brett Ratner filmrendezővel, akit hat nő, köztük Olivia Munn színésznő vádolt meg szexuális zaklatással a Los Angeles Times szerdán megjelent cikkében. TV + Sztárok--Kevin Spaceyt a sorozatában dolgozók is szexuális zaklatással vádoljákhttp://www.life.hu/sztarok/20171103-kevin-spaceyt-a-sorozataban-dolgozok-is-molesztalassal-vadoljak.htmlÖsszesen nyolc egykori dogozó egybehangzóan állította, hogy Kevin Spacey mérgezővé tette a munkakörnyezetet a House of Cards forgatásán. Az egyik produkció-asszisztens pedig részletesen be is száolt arról, hogy őt hogyan zaklatta Spacey. A színész egyre nagyobb bajban van.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.