Elképesztő összeget zsebelhet be a NAV Győzikétől

Forrás: Instagram/gaspargyozo -
adóhatóság Gáspár Győző NAV
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jövő év januárjáig nyomoz a rendőrség Gáspár Győző csalási ügyében, a showman ráadául ismét szerepel a NAV adóslistáján. Már csaknem 100 millió a tartozása - írja a Bors.

A NAV harmadik negyedéves adóslistája szerint Győzi 24,3 millióval tartozik, ehhez pedig még 34,1 millió forint bírság és kamattartozás társul. És ha ez még nem lenne elég: Győzőt és több társát költségvetési csalással gyanúsítják, áprilisban ki is hallgatták ez miatt. A gyanú szerint tíz autót többször is eladtak, ezzel negyven millió adóhiányt okozva az álllamnak.

Gáspár Győző nagyon sokkal tartozik a NAV-nak Forrás: Instagram/gaspargyozo

A lap megkeresésére Gáspár Győző szűkszavúan az ügyvédjéhez irányított. "Január 18-ig meghosszabbították a nyomozást, a védelemnek pedig több indítványa is bent van a nyomozóhatóságnál, de ezekre nem kaptunk választ, így panasszal éltünk az illetékes ügyészségnél. Vádemelés nem történt, és a meggyanúsított gazdasági társaságokhoz Gáspár úrnak semmilyen köze sincs, de az ezt bizonyítani kívánó indítványunkra sem kaptunk választ" - mondta Dr. Juhász Roland, Gáspár Győző ügyvédje.

Megszólalt az újabb zaklatási botrány áldozata: megnevezte a rendezőthttp://www.life.hu/sztarok/20171107-megszolalt-az-ujabb-zaklatasi-botrany-aldozata-megnevezte-a-rendezot.html--Horváth Tamást megpróbálta megcsókolni egy rajongója http://www.life.hu/sztarok/20171106-egyik-rajongoja-probalta-meg-megcsokolni-horvath-tamast.htmlA Sztárban Sztár versenyzője döbbenten áll az események előtt. Durva dolgokat tapasztal a rajongóival. TV + SztárokOrigoJaksity Kata a gyermeknevelésről, újrakezdésről, tévézésről, önkéntességről, éneklésrőlhttp://www.life.hu/sztarok/20171106-jaksity-kata-interju.htmlMár fiatal lányként kitűnt a tömegből, nem csak a szépsége és a magas, sudár termete okán. Jaksity Kata miközben profi modellként járta a világot, megtanult három nyelven, diplomákat szerzett, elvégezte a riporteriskolát is. Televíziós és egyéb munkái mellett három gyermeket nevel, a karitatív feladatokból is kiveszi a részét, Sorslámpás néven pedig saját segítő egyesületet is alapított. Kevéske szabadidejében pedig szívesen énekel is. Az ATV híradósa Vida Melindának arról is mesélt, hogy bár ezt a területet továbbra is hobbinak tekinti az életében, nem zárkózik el attól, hogy zenésztársaival a jövőben gyakrabban muzsikáljon együtt meghitt, családias hangulatú rendezvényeken. TV + SztárokOrigoJanicsák Veca a Sztárban sztárról mesélt: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20171106-janicsak-veca-a-sztarban-sztarrol-meselt-video.htmlJanicsák Veca már A Nagy Duettben kezdte megmutatni, hogy a kedves konzervatív énekesnő tud egy igazi dög is lenni, ha akar. A Sztárban sztár legújabb évadában pedig ezt többszörösen be is bizonyította. TV + SztárokFotó: Polyák Attila - OrigoHorváth Tamás egy szál alsónadrágra vetkőzött: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20171106-horvath-tamas-egy-szal-alsonadragra-vetkozott-video.htmlHorváth Tamás élete első negyven pontját kapta meg a Sztárban sztárban. Nem is véletlen...TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.