Marilyn Manson hamis puskát fogott a közönségére: sokan felháborodtak

Forrás: AFP/Sputnik/Vladimir Astapkovich -
puska Marilyn Manson közönség pisztoly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Marilyn Manson San Bernardinóban adott koncertet, ott ahol két évvel ezelőtt leglább 14-en vesztették életüket egy lövöldözésben. Az énekes egy hamis félautomata puskával állt színpadra, ami sokaknak nem tetszett.

Marilyn Manson csinált már sok hülyeséget az életében, de a mostani az egyik legnagyobb melléfogása. Az énekes Kaliforniában, San Bernardinóban adott koncertet, a színpadra pedig egy hamis félautomata puskával ment fel, amit a közönségre irányított. Már önmagában az is baj, hogy ebből viccet próbált űzni, de a városban már történt lövöldözés, így az egész még nagyobb felháborodást váltott ki.

Marilyn Manson puskát fogott közönségére Forrás: AFP/Sputnik/Vladimir Astapkovich

Két évvel ezelőtt ugyanis San Bernardinóban történt egy lövöldözés, amely 14 halálos áldozatot követelt. Nem csoda, hogy Manson akciója nem aratott nagy sikert, sőt sokan felháborodtak az énekes érzéketlenségén. "Az előadásommal nem akartam tiszteletlen vagy érzéketlen lenni" - kommentáltaManson a felháborodást. A videót itt nézheted meg!

Béres Alexandra nem készít több sport DVD-t http://www.life.hu/sztarok/20171108-abbahagyja-a-dvd-keszitest-beres-alexandra.htmlBéres Alexandra kijelentette: kiszáll a DVD készítésből. Nem éri már meg kiadni a lemezeket. TV + SztárokOrigoVajna Timi kék bugyiban és magas sarkúban pózolt: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20171108-vajna-timi-kek-bugyiban-es-magas-sarkuban-pozolt.htmlVajna Timi egyre szívesebben mutat magáról szexibbnél szexibb fotókat, a legutóbb közzétett képe nagyon vadra sikerült: bugyiban és tűsarkúban pózolt. TV + Sztárok--Kulcsár Edina ruháit a dédnagymamája mossa http://www.life.hu/sztarok/20171108-dednagymamaja-mossa-kulcsar-edina-szennyeset.htmlKulcsár Edina nemrég megosztott egy fotót a közösségi oldalán, ám amit a rajongóktól kapott ezért, azt bizonyára nem vágta zsebre. TV + SztárokOrigoÉNB Alexa is távozik az Éjjel-nappal Budapestbőlhttp://www.life.hu/sztarok/20171108-alexa-is-tavozik-az-ejjel-nappal-budapestbol.htmlÉNB Alexa, aki jelenleg az X-faktor háttérműsorát vezeti, távozik a nagysikerű sorozatból. TV + Sztárok--Dolák-Saly Róbert szerint megölték az édesapjáthttp://www.life.hu/sztarok/20171108-dolak-saly-robert-szerint-megoltek-az-apjat.htmlDolák-Saly Róbert állítja, nem volt véletlen az édesapja halála: megölték. TV + Sztárok--Demcsák Zsuzsa az RTL KLub képernyőjén tér visszahttp://www.life.hu/sztarok/20171108-demcsak-zsuzsa-az-rtl-klubon-tunik-fel-ujra.htmlDemcsák Zsuzsa visszatér a képernyőre. Egy tőle nem megszokott szerepben láthatjuk majd. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.