Tóth Vera kijelentette: nem fogja kímélni a húgát

Tóth Gabi Sztárban sztár +1 kicsi zsűritag Tóth Vera versenyző
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tóth Vera lesz a Sztárban sztár+1 kicsi egyik zsűrije, a versenyzők között pedig láthatjuk majd a húgát, Tóth Gabit is. Vajon mi lesz így a testvérek viszonyával? 

Ahogy azt már korábban megírtuk, a Sztárban sztár + 1 kicsi egyik versenyzője Tóth Gabi lesz, aki már egy közös fotót is posztolt a leendő énekestársával. A sztár nagyon várja már a műsor indulását, pedig nem lesz könnyű dolga, ugyanis a saját nővére (is) fogja pontozni a produkciójukat.

Ennek kapcsán készült egy interjú Verával, aki elmondta, hogy már lefektették azokat a szabályokat Gabival, amelyek a közös munkához elengedhetetlenek. Vera például leszögezte, hogy pont úgy fogja bírálni a húga produkcióját, mint bárki másét, erre pedig készüljön fel:

Indulunk a #sztarbansztarmegegykicsi sajtótájékoztatójára tesómmal :-) @sztarbansztartv2 @tothgabi

Tóth Vera (@tothveraofficial) által megosztott bejegyzés,

"Megmondtam neki, úgy fogom kezelni, mint a többi versenyzőt, maximum benyomok egy-két magánéleti poént. És közöltem vele azt is, lesz savazás, készüljön fel. Egyszerűen ha nem jó a produkciójuk, ugyanúgy elmondom, mint mások esetében." - mondta határozottan Vera.

Az is kiderült, hogy Gabi alapvetően nem viseli valami jól a testvérétől a kritikát, de Vera szerint ebben a felállásban nem lesz probléma. Egyébként sem jellemző rájuk a komolyabb összeveszés, még soha nem fordult elő, hogy napokig ne álltak volna szóba egymással. - írta meg a Bors.

Tóth Vera lassan már vékonyabb, mint Gabi: fotó!

Tóth Vera átalakulása egyszerűen bámulatos: a híres énekesnő lassan már lekörözi a testvérét is, - nem mintha versenyeznének - ami igazán nagy dolog, hiszen Vera nagyon messziről indult. Ilyen jól néz ki az frizurájával: fotó!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.