Öt év után végre lezárult Komár László hagyatéki ügye

Forrás: MTI/Soós Lajos -
vita Komár László örökös hagyaték
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Öt év után sikerült megegyezniük Komár László örököseinek, így végre lezárhatták a hosszúra nyúlt örökösödési vitát.

Komár László öt éve hunyt el rákos megbetegedésben, de a hagyatékáról csak nemrég sikerült megegyeznie az örökösöknek. Az ügyet több dolog is hátráltatta, az egyik az volt, hogy a táncdalénekes volt felesége két pert is indított Komár László özvegye ellen, melyek a hagyatékot érintették, de mindkettő elvesztette. A másik pedig az, hogy a zenész ügyét összevonták korábban elhunyt öccse ügyével, pedig Komár László még életében nyilatkozott arról, hogy elfogadja testvére végrendeletét, és lemond az őt megillető részről.

Lezárult Komár László hagyatéki ügye Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

Az akadályok azonban végre elgördültek, így le lehetett zárni az évek óta húzódó hagyatéki eljárást.

Még sosem éreztem ehhez hasonló megkönnyebbülést.

Blikk
"Összegről nem akarok beszélni, de ahogy mondani szokás, ez a béke nekem minden pénzt megér"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.