gyilkosság tartalom VV Fanni notesz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
VV Fanni halálának híre a fél országot lesújtotta. Az egykori Való világ játékost egykori szerelme, szerelemféltésből ölhette meg. A férfi egyelőre csak a bűnrészességet ismerte be. Sokáig keresték a lány naplóját, amiben a kuncsaftjainak listáját vezette. A noteszt megtalálták, ám egy informátor szerint nem csak ezt a bizonyos névsort tartalmazta a kis rózsaszín füzet.

Egy informátor szerint Fanni rózsaszín naplója a kuncsaftlista mellett terveit is tartalmazta. A lány naplót vezetett, amiben leírta, hogy ügyfélkört szeretne váltani, illetve azt is, hogy külföldre szeretett volna menni a közeljövőben.

VV Fanni a jövőjét tervezte

"Ez a rózsaszín napló nemcsak azt tartalmazta, hogy mikor melyik kuncsaftjával találkozik, hanem a tervei, élményei is benne voltak. Jövőre szeretett volna a tengerentúlra utazni, de a melleit is szerette volna megműttetni. A munkájával kapcsolatban is voltak tervei, szeretett volna más ügyfélkörrel dolgozni" - mesélte a Blikknek az infomátor.

VV Fanni gyilkosa bűntársról mesélthttp://www.life.hu/sztarok/20171209-vv-fanni-gyilkosa-szerint-buntarsa-is-volt.htmlVV Fanni november 20-án tűnt el, mára pedig szinte biztos, hogy már nincs életben. Halálával egy férfit, B.Lászlót gyanúsítanak, akit szerelmi szálak fűztek az áldozathoz. Az állítólagos gyilkos előzetes letartóztatásban van, folyamatosan kihallgatják. Bár tettét nem ismerte be, a bűnrészességet magára vállalta. TV + Sztárok--Kovács Dóri átlátszó felsőben jelent meg a Comet gálán: fotóhttp://www.life.hu/trend/20171208-kovacs-dori-atlatszo-felsoben-jelent-meg-a-comet-galan-foto.htmlElkezdődött az idei Comet gála, ahol hazánk hírességei is tiszteletüket tették. Kovács Dóra, az egykori Éjjel-Nappal Budapest szereplő egy igen merész összeállítást választott a jeles eseményre. TrendOrigoElhunyt Albert Gábor, magyar íróhttp://www.life.hu/kult/20171208-elhunyt-albert-gabor-iro.htmlÉletének 88. évében elhunyt a Kossuth-díjas magyar író, Albert Gábor. Kult--Szabó Győző megmutatta kisfiát, Misit: fotóhttp://www.life.hu/csalad/20171208-szabo-gyozo-megmutatta-kisfiat-misit-foto.htmlSzabó Győző második gyerekét eddig még sosem láthattuk a nyilvánosság előtt, ám ezúttal kivételt tettek és közösen adtak interjút. CsaládOrigoVV Fanni holttestét egy veszprémi erdőben is keresi a rendőrséghttp://www.life.hu/sztarok/20171208-vv-fanni-holttestet-egy-veszpremi-erdoben-is-keresik.htmlMint azt a Life.hu is megírta, VV Fanninak november 20-án nyoma veszett. Hosszú napokig keresték őt a hatóság emberei, ám úgy tűnik, a fiatal lány már nincs életben, így holttestét kutatja a rendőrség. TV + Sztárok--VV Fanni kuncsaftjairól szóló notesza előkerülthttp://www.life.hu/sztarok/20171208-elokerult-vv-fanni-notesza.htmlVV Fanni november 20-án tűnt el, azóta keresi őt családja és a rendőrség. Eleinte eltűnt személyként kezelték, ám azóta kiderült, a fiatal lány szinte biztos, hogy már nincs életben. TV + Sztárok

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.