Budapesten, Siófokon és Dunaújvárosban keresik VV Fannit

2017.12.15. 07:08

Még mindig nem találja a rendőrség a november 20-án eltűnt VV Fannit. A hivatalos álláspont szerint már csak a lány holttestét keresik, és emberölés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek egy dunaújvárosi férfit, aki jelenleg is előzetes letartóztatásban van. 

A Blikk úgy tudja, hogy a rácsok mögött lévő férfi azt elismeri, ismerte a fiatal lányt, s hogy együtt távoztak Fanni budapesti otthonából, beismerő vallomást azonban nem tett. A lap információi szerint Budapesten, Siófokon és Dunaújvárosban keresik nagy erőkkel Fannit. 

Forrás: --

"Pestről Siófokra ment, az biztos, ahogyan az is, hogy bérelt autóval furikázott. Érdekes, eddig mindig külföldről lízingelt, bérelt autókat, azonban az, amelyben a rendőrség vért talált, egy magyar rendszámú kocsi volt. Dunaújvárosban bérelte, és úgy vitte vissza a kölcsönzőbe, hogy ki sem takarította. Ekkor értesítették a tulajdonosok a rendőrséget" - mondta el a napilapnak informátora a gyanúsítottról. 

A középkategóriás, ötajtós jármű napi bérleti díja 10 és 12 ezer forint körül volt, valamint a bérlésekor közel félmillió forintot kellett letenni az asztalra kaucióként, amelyet a bérlő visszakap, ha a kocsit sértetlenül, időben visszaviszi.
VV Fanniszexgyilkosság