Gáspár Győző NAV Gáspár Bea
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gáspár Bea bevallotta: mostmár képesek túltenni magukat a sérüléseiken. 

Ahogy azt már megírtuk, komoly megrázkódtatásokon ment át a Gáspár család, miután Győző összetűzésbe keveredett a NAV-val. A showmantől nagyon sok pénzt követelt az adóhatóság, sőt, le is foglaltak egy bizonyos összeget, illetve a bútoraik egy részét is.

Úgy tűnt, ezek elárverezésre kerülnek majd, ám az utolsó pillanatban a Kúria megváltoztatta a döntését: véleményük szerint ugyanis kifogásolható volt az elsőfokú bíróság eljárása, ezért a vizsgálat újraindítását rendelték el.

Úgy tűnik, a család végre maga mögött tudhatja a viharokkal teli múltat Forrás: Instagram/gasparbea

Így az értékek visszakerültek a Gáspár családhoz, de ez nem változtat például azon, hogy Bea a Konyhafőnök VIP-ben elnyert pénzét ügyvédre költötte, pedig eredetileg szakácskarriert szeretett volna magának. Most azonban a Star magazinnak adott interjút, amelyben elárulta, képesek már tovább lépni az eseményeken:

"Úgy gondolom, már eltelt annyi idő, hogy feledni tudjuk a történteket. Ha lehetőségünk lesz, jókat fogunk enni, kicsit alkoholba fojtjuk a bánatunkat, mindent, ami az előző évben történt a családunkkal. Kicsit felöntünk a garatra."

Zámbó Jimmy édesanyja fia haláláról: "Borzasztó fájdalom"http://www.life.hu/sztarok/20171215-zambo-jimmy-edesanyja-fia-halalarol-borzaszto-fajdalom.htmlBár 16 éve, hogy nincs közöttünk Jimmy, édesanyja a mai napig megterít fiának és szabadon hagyja a helyét az asztalnál. TV + Sztárok--Jakupcsek Gabriella a késői gyermekvállalásáról nyilatkozotthttp://www.life.hu/sztarok/20171215-jakupcsek-gabriella-a-kesoi-gyermekvallalasarol-nyilatkozott.htmlJakupcsek Gabriella második házasságából viszonylag későn született gyermek, a műsorvezető 45 éves volt, amikor életet adott kislányának. Most elárulta, miért várt olyan sokáig az újabb gyermek vállalásával. TV + SztárokOrigoSchilling Árpád, Sárosdi Lilla férje kifejtette véleményét Havas Henrikrőlhttp://www.life.hu/sztarok/20171215-sarosdi-lilla-ferje-schilling-arpad-kifejtette-velemenyet-havas-henrikrol.htmlSchilling Árpád rendező, a hazai #metoo-kampányt kirobbantó Sárosdi Lilla férje is megszólalt a szexuális zaklatással vádolt Havas Henrik ügyében. A férfi állítja, a Tanár úr soha nem volt számára szimpatikus. TV + SztárokOrigoÍgy festett Novozánszki Fanni 15 évesen: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20171215-igy-festett-novozanszki-vv-fanni-15-evesen.html15 éves kori fotóján szinte rá sem lehet ismerni a november 20-án eltűnt VV Fannira. TV + SztárokOrigoPártos Csilla arról beszélt Joshi Bharatnak, miként viseli ő és fia a Pécsi Ildikóval való pereskedésthttp://www.life.hu/sztarok/20171215-partos-csilla-arrol-beszelt-joshi-bharatnak-mikent-viseli-o-es-fia-a-pecsi-ildikoval-valo.htmlSzinte soha nem beszél magánéletéről, beleértve a Pécsi Ildikóval kapcsolatos pereskedést is. Most Joshi Bharattal kivételt tett, elmondta, hogy viseli az elmúlt időszakot, sőt, fiáról is beszélt.TV + SztárokOrigoHavas Henrik korábban arról beszélt, őt is zaklatták: idősebb kollégája molesztáltahttp://www.life.hu/sztarok/20171215-havas-henrik-korabban-arrol-beszelt-ot-is-zaklattak-idosebb-kollegaja-molesztalta.htmlMég jóval Baukó Éva - és a többiek - vádjai előtt az ATV #Bochkor című műsorában beszélt arról Havas Henrik, hogy a nyolcvanas években környékezte meg az egyik idősebb férfi kollégája, ergo, ő is szexuális zaklatás áldozata volt... TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.