Fábián Juli két hete még úgy hitte, legyőzi a rákot

Forrás: Fábián Juli / Facebook -
meghalt rák Fábián Juli gyógyulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szombaton délután, hosszú, méltósággal és türelemmel viselt betegség után elhunyt Fábián Juli, a kivételes teheségű énekenső. A családja, kollégái és barátai is mellette voltak az utolsó órákban. Midenkit megdöbbentett a tragédia, Juli ugyanis két hete még a gyógyulásról beszélt.

Juli júliusban jelentette be, hogy visszavonul, mert újra küzdenie kell a betegséggel, amit egyszer, öt éve már legyőzött. Az énekesnő élni akart, és az utolsó pillanatig bízott a gyógyulásban. Czutor Zoltán jó barátja és zenésztársa volt Julinak. Összemomlott, mikor közölték vele a rossz hírt.

Fábián Juli az utolós pillanatig hitt a gyógyulásban Forrás: Fábián Juli / Facebook


"Miskolcon voltam, euforikus állapotban jöttem le a színpadról, a feleségem üzenete várt, hogy Juli meghalt. A menny után átéltem a poklot. Legutóbb pont a feleségem találkozott vele egy-két hete a Pozsonyi úton, akkor azt mondta, hogy jól lesz, felépül. Az elejétől fogva tudtam, hogy baj van, de ő mégis úgy csinált, mintha ez csak egy átmeneti állapot lenne, biztos volt a gyógyulásában"
- mondta Czutor a Blikknek.

Juli utoljára októberben adott hírt az állapotáról, akkor azt írta, hogy túlvan egy mélyponton, de felállt, és egyre jobban érzi magát.




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.