Galambos Erzsi: gondolkodom, megérem-e a következő karácsonyt

fotó: Talán Csaba -
betegség karácsony Galambos Erzsi költözés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nincs jól Galambos Erzsi, a művésznő még a budai villájától is megvált, mert a szíve nem bírta volna tovább a vele járó lépcsőzést és a gyaloglást.

Költözésen van túl Galambos Erzsi, a 86 esztendős színésznő szívproblémái miatt megvált szeretett budai villájától. Nagyon megviselte, de tudja, ez volt az ésszerű döntés, most vásárolt kis lakásában már nem kell annyira megerőltetnie magát.

„Muszáj volt eljönnöm onnan, mert volt két malőr is a szívemmel: nem bírtam a lépcsőzést és a sok gyaloglást. A bejárati kaputól a házig egy negyvenhárom méteres emelkedő vezetett felfelé. Mire felértem a garázsig, kiköptem a tüdőmet! A szívem kétszer is rendetlenkedett, én pedig nem szerettem volna többet kísérletezni ezzel, nem kockáztatom az életem! Nem is nagyon merem kimondani, de mostanában egyre többször gondolkodom azon, egyáltalán megérem-e a következő karácsonyt..." – mesélte a Ripostnak a József Attila Színház művésznője, aki egyébként remekül néz ki, akár 20 évet is letagadhatna korából.

Galambos Erzsi már nehezen bírja a lépcsőzést fotó: Talán Csaba
Rékasi Károly 2 év után visszatér a Barátok köztbehttp://www.life.hu/sztarok/20171218-rekasi-karoly-visszater-a-baratok-koztbe.htmlTöbb mint 2 év után tér vissza a Barátok köztbe Rékasi Károly, a színészt a héten láthatják újra a sorozat nézői. TV + SztárokOrigoMilliókat keresett Hosszú Katinkahttp://www.life.hu/sztarok/20171218-milliokat-keresett-hosszu-katinka-az-europa-bajnoksagon.html6 aranyérmet szerzett Hosszú Katinka a koppenhágai rövidpályás úszó Eb-n, ezzel pedig a torna második legjobbja lett. TV + Sztárok--1 milliárd dollárt keresett Michael Schumacherhttp://www.life.hu/sztarok/20171217-1-milliard-dollart-keresett-michael-schumacher-forma-1-es-pilota.htmlBár síbalesete után évek óta otthonában ápolják Michael Schumachert, így is a világ valaha volt legjobban sportolói között szerepel. TV + Sztárok--Luxusfeleségek karácsonya: gyémántékszer, szánkózás és dubaji utazáshttp://www.life.hu/sztarok/20171217-luxusfelesegek-karacsonya-gyemantekszer-szankozas-es-dubaji-utazas.htmlKiderült, hogyan karácsonyoznak a luxusfeleségek, van, aki luxusszállodában pihen, míg más beéri ajándékként egy gyémántékszerrel... TV + Sztárok--18+-os jelenetek Ördög Nóra és Nánási Pál vlogjában - Videóhttp://www.life.hu/sztarok/20171217-felnotteknek-szolo-jelenetek-ordog-nora-es-nanasi-pal-vlogjaban-video.htmlNem mindennapi jelenetek láthatóak Ördög Nóra és Nánási Pál vlogjának legutóbbi részében, a videó elején fel is hívták a figyelmet arra, hogy 18 éven aluliak inkább ne nézzék meg. TV + Sztárok--Így búcsúznak zenésztársai a 37 éves korában elhunyt Fábián Julitólhttp://www.life.hu/sztarok/20171217-igy-bucsuznak-zenesztarsai-fabian-julitol.htmlAz egész országot megrendítette Fábián Juli halála. A 37 éves korában elhunyt énekesnőről barátai, zenésztársai is megemlékeznek a közösségi oldalon. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.