Osztálytársai bántalmazták gyermekkorában Peller Annát

Forrás: Origo - Mudra László -
színésznő verés gyermekkor Peller Anna bántalmazás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Döbbenetes dolgokat mesélt a gyerekkoráról Peller Anna: a népszerű színésznőt rendszeresen bántalmazták az iskolatársai. 

Peller Anna a WMN-nek adott interjújában, és többek között arról is, hogy milyen traumákat élt át kislányként. Elárulta, hogy az osztálytársai bizony nem bántak vele kesztyűs kézzel, sokat csúfolták a külseje miatt:

"Úgy néztem ki, mint egy rém. Amikor bekerültem az általános iskolába, még nem voltam ennyire kövér, viszont már szemüveget viseltem. Emiatt elkezdtek csúfolni, ami nagyon nyomasztott, és ettől elkezdtem hízni. Pedig otthon mindig csak dicsértek, azt mondták, „olyan szép kis pofim van". De az iskolában kiközösítettek, meg is vertek. A tesómmal ugyanez történt, de nála azért is, mert jó tanuló, egy igazi kis stréber volt. És akkor ettünk és híztunk" - vallotta be a híres műsorvezető.

Peller Anna általános iskolai évei nem teltek el nyomtalanul Forrás: Origo - Mudra László

De az is kiderült, hogy nem "csak" szavakkal történő bántalmazást kellett átélnie:
"Az egyik lány, aki a hajamat tépte, egyáltalán nem emlékszik erre, és rosszul volt, amikor elmeséltem neki. Többen voltak benne, mert előbb lefogtak, úgy tépték ki a hajamat."

Anna azt mondja, ma már minden ellene vétkezőnek megbocsátott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.