Nemsokára Magyarországra érkezik Hujber Feri

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu -
Hujber Ferenc
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hujber Feri hazatér, de nem marad sokáig, mindössze egy hétig lesz az országban. 

Feri már év eleje óta fontolgatja, hogy a Valami Amerika 3. forgatása után külföldre költözik, ősszel pedig meg is valósította a dolgot: elhagyta az országot és Kanadába költözött. Elmondása szerint nagyon jól érzi magát kint, nem is tervez egy darabig hazaköltözni.

Ám a napokban mégis csak hazatér, ugyanis a gyerekeinek már nagyon hiányzik, illetve a válási papírokat is intézni kell:

Hujber Feri hamarosan újra Magyarországon lesz Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

"Noel és Noa a történtek ellenére nagyon szeretik édesapjukat, a távozása megviselte őket. Mostanra azonban felerősödött bennük az apjuk hiánya, s alig telik el úgy nap, hogy ne kérdeznék meg, mikor láthatják újra" - mondta a család egyik barátja a Lokálnak, aki azt is bevallotta, hogy már a válási procedúra is kezdetét vette.

Sőt, állítólag már Feri sincs egyedül: megismerkedett egy hölggyel, akivel nagyon jól érzi magát. Ahogy Cynthia is megtalálta már a párját a színész után.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.