Nyuszilány fenekét markolászta a 6 hónapos terhes Luxus Vivien - Fotó

nyuszilány Vasvári Vivien szilveszter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nyuszilány fenekét markolászta egy szilveszteri buliban Vasvári Vivien, mint mondja, szerinte ez vicces volt.

Vasvári Vivien mindig megadja a módját az óév búcsúztatásának, előfordult már, hogy Amerikában egy tengerparti hotelben szilveszterezett, ami 10 millió forintjába került. A mostani buli is remekül sikerült, egy villában rendezték, a 6 hónapos terhes kismama pedig egy képet is feltöltött róla az Instagramjára. A fotón épp egy nyuszilány fenekét markolássza.

Korábban is voltunk már itt, minden évben tematikus mulatságot szerveznek, mindig van valamilyen téma, idén Hugh Hefner és a Playboy-villa lányai adták az ihletet. Barátokkal voltunk, és nagyon jól sikerült a dolog, voltak rúdtáncos lányok és chippenddale fiúk, az egészet pedig a helyszín koronázta meg, ami nagyon különleges, műteremszerű volt, ahol leginkább fotózásokat szoktak rendezni" – árulta el a Blikknek Vasvári Vivien, aki hozzátette, szerinte vicces volt a nyuszilány fenekét markolászni.

Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek‼️ #letilkúria#playboyvillaparty#privat#privatparty#biri

Wiwkoo (@vasvarivivien) által megosztott bejegyzés,

Meghan Markle lehetett volna a következő Bond-lányhttp://www.life.hu/sztarok/20171229-meghan-markle-lehetett-volna-a-kovetkezo-bond-lany.htmlBrit lapok értesülései szerint Meghan Markle lehetett volna a következő Bond-lány, de immár ez biztosan nem fog megvalósulni. TV + Sztárok--Kiderült, mi lesz a sorsa Harangozó Teri hagyatékánakhttp://www.life.hu/sztarok/20171229-kiderult-mi-lesz-a-sorsa-harangozo-teri-hagyatekanak.htmlSokáig kérdéses volt, hogy mi lesz a 2 éve elhunyt Harangozó Teri hagyatékával, ám most kiderült: hamarosan elárverezik. TV + Sztárok--Egy szál felsőben, térd fölé érő csizmában fotózták Gáspár Evelinthttp://www.life.hu/sztarok/20171229-egy-szal-felsoben-terd-fole-ero-csizmaban-fotoztak-gaspar-evelint.htmlMinden eddiginél szexibb fotók jelentek meg Gáspár Evelinről, a sztárcsemete ezúttal egy szál garbóba bújt. TV + Sztárok--Világsztárokkal bulizott Zahorán Bertold és 28 évvel idősebb milliárdos szerelmehttp://www.life.hu/sztarok/20171229-vilagsztarokkal-bulizott-zahoran-bertold-es-milliardos-szerelme-vendi-deng.htmlVilágsztárokkal múlatja az időt a fiatal magyar modell, Zahorán Bertold, aki egy ideje a dúsgazdag 49 éves Vendi Denggel jár. TV + SztárokOrigoÁgyban, melltartó nélkül szelfizett Tóth Andi - Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20171229-agyban-melltarto-nelkul-szelfizett-toth-andi-foto.htmlAz ágyban, melltartó nélkül szelfizett a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsor korábbi szereplője, Tóth Andi. TV + Sztárok--Egy szakítás miatt fogyott le Baukó Évahttp://www.life.hu/sztarok/20171229-egy-szakitas-miatt-fogyott-le-bauko-eva-vv-eva.htmlBaukó Éva elárulta, bomba alakját egy se veled, se nélküled kapcsolatnak köszönheti, a kapcsolat ugyanis annyira megviselte, hogy közben alaposan lefogyott. TV + SztárokFotó: Zsigmond László/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.