Szinte új emberré vált Gesztesi Károly: erre készül most

Fotó: Zsigmond László/Life.hu -
2018 építkezés tervek Gesztesi Károly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Izgalmas év vár Gesztesi Károlyra: a színházi szerepeken kívül hamarosan a tévében is feltűnik, emellett pedig építkezésbe is kezd.

Nehéz időszakon van túl Gesztesi Károly, de sikerült összeszednie magát, rengeteget edz és számtalan kihívás várja 2018-ban: szerepel A miniszter félrelép című színdarabban, ráadásul több tévécsatornával is szerződést kötött, így hamarosan újra képernyőn láthatják a nézők.

A színész a hot! magazinnak elárulta, másfajta tervei is vannak,

építkezésbe fog, egy társasházat építtet,

ugyanis mint mondja, abból a pénzből, amiből lakást vehetne a gyerekeinek, sokkal szebbet építtethet.

Gesztesi Károlynak mozgalmas lesz a 2018-as éve Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Emellett nagyon hálás azoknak a rokonainak, gyermekei anyjainak, akik mindig mellette álltak és támogatták őt.

Nem felejtem el, hogy egykor kik teremtették meg számomra a hátteret" – árulta el az 54 éves színész a magazinnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.