Cserhalmi György egy év után tér vissza a színpadra

Fotó: Szabó Gábor - Origo -
színpad műtét rehabilitáció visszatérés Cserhalmi György
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Súlyos műtétje és egy év kihagyás után visszatér a színpadra Cserhalmi György, aki a napokban egy gálán fog fellépni.

Tavaly tavasszal esett át súlyos gerincműtéten Cserhalmi György, akinek ezt követően sokáig pihennie kellett. Decemberben azt nyilatkozta, jól halad a rehabilitációja, de még szüksége van egy kis időre a teljes felépüléshez. Most úgy tűnik, már közel a cél, ugyanis hamarosan visszatérhet: a Nemzeti Sport információi szerint a színészt az Év Sportolója Gálán láthatjuk újra január 11-én.

Az értesülés igaz. Szabó Laci megkeresett, hogy vállalnék-e a gálán egy rövid szereplést Udvaros Dorottyával. Visszakérdeztem: Dorottya is benne van? Amikor mondta, hogy igen, akkor azonnal rávágtam, hogy nincs is több kérdésem, csináljuk! Dés László népszerű szerzeményét, a Minden utcasarkon azt beszélik rólad... kezdetű dalt adjuk elő, és Hrutka Robi zenekara kísér majd minket." – árulta el a lapnak a 69 éves színművész.

Cserhalmi György végre visszatérhet a színpadra Fotó: Szabó Gábor - Origo
Elhunyt Tőkéczki László történész, ismert tévés személyiséghttp://www.life.hu/sztarok/20180109-elhunyt-tokeczki-laszlo-tortenesz-ismert-teves-szemelyiseg.html66 éves korában elhunyt a neves magyar történész, Tőkéczki László - számolt be róla az MTI. TV + Sztárok--Ebből tartja el magát kirúgása óta Demcsák Zsuzsahttp://www.life.hu/sztarok/20180109-kiderult-mibol-tartja-el-magat-kirugasa-ota-demcsak-zsuzsa.htmlDemcsák Zsuzsa hosszú idő után újra hallatta a hangját, a műsorvezető ezúttal egy rádióműsorban mesélt arról, mivel tölti az idejét mostanság. TV + SztárokFotó: Hirling Bálint - OrigoÍgy néz ki ma a Dallas Lucy-ja: Charlene Tiltonra rá sem lehet ismernihttp://www.life.hu/sztarok/20180109-igy-nez-ki-ma-a-dallas-lucy-ja-charlene-tiltonra-ra-sem-lehet-ismerni.htmlKi ne emlékezne a Dallas szexi szőkéjére, a Lucy Ewingot alakító Charlene Tiltonra? A szép színésznő lassan már 60 esztendős és alaposan megváltozott. TV + SztárokOrigoÉlőben szurkoltak Kozma Orsinak tündéri ikerlányaihttp://www.life.hu/sztarok/20180109-eloben-szurkoltak-kozma-orsinak-tunderi-ikerlanyai-sztarban-sztar-1-kicsi.htmlA nézőtéren élőben szurkoltak Kozma Orsinak gyönyörű ikerlányai a Sztárban sztár +1 kicsi legutóbbi adásában. TV + Sztárok--Jessica Bielnek szólt be a Golden Globe-on Vajna Timihttp://www.life.hu/sztarok/20180109-jessica-bielnek-szolt-be-a-golden-globe-on-vajna-timi.htmlKét színésznőnek is beszólt az Instagramon Vajna Timi, aki ezúttal a Golden Globe-díjátadón tette tiszteletét. TV + Sztárok--Heidi Klum Emily Ratajkowskival csókolózott - Videóhttp://www.life.hu/sztarok/20180108-heidi-klum-emily-ratajkowskival-csokolozott-video.htmlHeidi Klum a Golden Globe partin csókot váltott Emily Ratajkowskival, az esetről pedig videófelvétel is készült. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.