Jean-Claude Van Damme Pamela Anderson Eminem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Összeházasodtak, elváltak, majd újból egybekeltek. Ez nem csak a hétköznapi emberekkel történhet meg, hanem akár a legnagyobb világsztárokkal is. 

Jean-Claude Van Damme

A belga származású harcművész nem aprózta el a házasságkötések számát, ugyanis öt alkalommal mondta ki a boldogító igent, és ezek közül kétszer ugyanaz a hölgy állt mellette. Gladys Portugues testépítővel ugyanis egybekeltek 1987-ben, de hiába a nagy szerelem és a kétszeres gyermekáldás öröme is, 1992-ben elváltak.

Jean-Claude Van Damme és Gladys Portugues Forrás: Getty Images

Ezt követően Van Damme Darcy LaPier mellett próbált szerencsét, őt is feleségül vette, de 1997-ben el is váltak. Majd 2 évvel később, 1999-ben újból oltár elé álltak Gladysszel, mert úgy érezték, nem tudnak egymás nélkül élni.

Eminem

A világhírű rapper, és élete szerelme, Kimberly Scott még középiskolás korukban ismerkedtek meg, és az érzéseik olyan komolynak bizonyultak, hogy 1996-ban gyermeket vállaltak, majd 1999-ben hivatalosan is összekötötték az életüket. Ám a házassuk mindössze 16 hónapig tartott.

Eminem és Kimberly Scott Forrás: Getty Images

Ezt követően pedig sorra jelentek meg a botrányaikról szóló hírek: börtön, drog és fenyegetőzések váltogatták egymást, de láthatóan nem tudtak konszenzusra jutni egymással. Majd egy sorsfordító döntés után 2006-ban Eminem újból feleségül vette Kimet, de ezúttal sem maradtak együtt.

Pamela Anderson

A Baywatch szexi bombázója majdnem annyiszor állt oltár elé, mint Van Damme, ugyanis a szőke szépség négyszer mondta ki a boldogító igent, ebből két alkalommal Rick Salomonhoz ment feleségül. Első férje Tommy Lee volt, akivel 1995-ben keltek egybe, és 3 évig voltak házastársak. Ezt követően Kid Rocknak mondott igent 2006-ban, ám ezúttal már csak 1 évig tartott a sztárházasság.

Pamela Anderson és Rick Salomon Forrás: Getty Images

Ugyanebben az évben ment hozzá Rick Salomonhoz, de vele is csak 2008-ig húzták, viszont 2013-ban újból randizgatni kezdtek, 2014-ben pedig ismét egybekeltek, újabb egy évre.

Melanie Griffith

A világhírű színésznő még csak 18 éves volt, mikor először feleségül ment Don Johnsonhoz 1975-ben, de a frigy mindössze egy évig tartott. Ezt követően Steven Bauer oldalán mondott igent, ám ennek is válás lett vége.

Melanie Griffith és Don Johnson Forrás: Getty Images

1989-ben újból hozzáment Don Johnsonhoz, és ezúttal 6 évig éltek házastársakként. De 1995-ben ismét elváltak, viszont Griffith a következő évben már Antonio Banderas felesége volt egészen 2015-ig.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.