Mata Ricsi továbbra sem beszél szüleivel, élő tévéműsorban üzent haza

Forrás: RTL Klub -
Mata Ricsi gyámhatóság karrier
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mata Ricsi végre megszólalt, elárulta, miért költözött el otthonról és üzent a szüleinek is.

Mint arról már beszámoltunk, Mata Ricsi ősszel gyámhatóság engedéllyel elhagyta a szülői házat, hogy építse karrierjét. Jelenleg pártfogójával él, amit nem néz jó szemmel a 16 éves fiú édesapja. Az utóbbi hónapokban az énekes nem is beszélt a szüleivel, most elárulta, ennek az az oka, hogy úgy érzi, nem értik meg az ambícióit. Ezúttal az RTL Klub reggeli műsorában üzent haza.

Remélem, nézik a műsort és megértik a helyzetemet. Én ezt az utat választottam és szeretném építeni a karrieremet. Lehet, hogy kicsikét korai, de szeretnék én magam mindent kitaposni és mindig csak előre, előre. Hiába beszélgettünk, úgy látom... hiába." – árulta el az énekes, majd reagált egy másik korábbi pletykára is. „Az volt leírva az újságokban, hogy ahova költöztem, ott van egy kislány, és én vele járok. De ez nem így van. Testvéri viszonyban vagyunk. Nem tudom, ez hogy pattant ki a fejükből."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.