Zalatnay Sarolta szakmailag is sokat köszönhet az édesanyjának

Fotó: Margitay Klára/Life.hu -
édesanya Zalatnay Sarolta koncert énekesnő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Zalatnay Sarolta nemrég a közelgő koncertjéről mesélt, illetve arról is, hogy hogyan kapcsolódik a zenélés az édesanyjához. 

Ahogy azt már korábban megírtuk, Zalatnay Sarolta idén ünnepli a 70.születésnapját, illetve azt, hogy már 55 éve a zenei pályán van. Ezen jeles alkalomból egy nagyszabású koncertet is ad az Erkel Szníházban.

Sok részletet elárult már, ám most a koncert személyes aspektusáról mesélt, és arról is, hogy hogyan függ ez össze az édesanyjával:

Zalatnay Saroltának több szempontból is fontos lesz a februári koncert Fotó: Margitay Klára/Life.hu

"Sokan kérdezik, hogy miért adtam azt a címet az eseménynek, hogy „Az arcomat a fénybe fordítom – Édesanyám emlékére". A név első része a Fák, Virágok, Szerelmek című dalomból származik. Édesanyám volt az, aki rábírt arra, hogy elénekeljem ezt a dalt. Azért kellett rábeszélnie, mert én abban az időben már rocker voltam, és nem illett a stílusomba egy ilyen szerzemény. Ő akkor azt mondta, hogy többféleképpen is tudni kell énekelni, és ezzel meggyőzött." - mondta Cini, akinek minden alkalommal összeszorul szíve, amikor ezt a dalt énekli.

"A mai napig beszélgetek édesanyámmal és sokan furcsa szemmel néznek rám emiatt. Sok nehézséggel kellett szembenéznem, amióta ő elment, és hittem abban, hogy amíg ő élt semmi baj nem érhet. Sem anyagilag, sem erkölcsileg. Ezért ajánlom neki a koncertet." - írta meg a Blikk.

Hargitai Bea anyaszült meztelen pózol: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180113-hargitai-bea-anyaszult-meztelen-pozol-foto.htmlHargitai Bea ledobta a textilt: a Maldív-szigeten meztelenkedett.TV + SztárokOrigoLátták Muri Enikő eltűnt rokonát, még sincs előrelépés az ügybenhttp://www.life.hu/sztarok/20180113-lattak-muri-eniko-eltunt-rokonat-meg-sincs-elorelepes-az-ugyben.htmlTovábbra sem találják Muri Enikő nagypapájának özvegyét, a 70 éves Julika nénit, pedig látták Karcagon a városháza előtt. TV + SztárokOrigoHosszú Katinkának előbb-utóbb be kell jelentenie, hogy ki lesz az edzője a következő évbenhttp://www.life.hu/sztarok/20180113-hosszu-katinkanak-elobb-utobb-be-kell-jelentenie-hogy-ki-lesz-az-edzoje-a-kovetkezo-evben.htmlVujity Tvrtko a Facebookon értekezett Hosszú Katinka és Shane Tusup házassági válságáról, és az edző beszédéről, amit az Év sportolója gálán mondott. Tvtko olyan dolgokról is beszámolt, amit csak a gálán résztvevők láthattak. TV + SztárokOrigoByeAlex megmutatta gyönyörű barátnőjét: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180113-byealex-megmutatta-gyonyoru-baratnojet-foto.htmlByeAlex Thaiföldön nyaral barátnőjével. Mamasitát - ahogy a zenész hívja őt - eddig még láthattunk.TV + SztárokOrigoJames Francót öt nő vádolta meg helytelen szexuális viselkedésselhttp://www.life.hu/sztarok/20180113-james-francot-ot-no-vadolta-meg-helytelen-szexualis-viselkedessel.htmlÖt nő vádolta meg James Francót helytelen szexuális viselkedéssel vagy szexuális visszaéléssel a Los Angeles Times csütörtöki számában megjelent interjúban.TV + Sztárok--Kiszel Tünde lánya adásban sírta el magát: ez volt az okahttp://www.life.hu/sztarok/20180113-kiszel-tunde-lanya-adasban-sirta-el-magat.htmlAzért pityeredett el Kiszel Tünde lánya, Hunyadi Donatella, mert nem tudtak több pénzt nyerni a Pénzt vagy éveket! vetélkedőben, így csak egy kisebb összeget tudtak jótékony célra felajánlani - mondta el Kiszel Tünde a Mokkában csütörtökön.TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.