Shane Tusup majdnem összeverekedett az úszók volt kapitányával, Hargitay Andrással

riói olimpia Hargitay András Shane Tusup
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Alig akadt olyan magyar úszóedző, akivel Shane Tusup még nem veszett össze. A legnagyobb gondja pedig valószínűleg Hargitay Andrással, a korábbi szövetségi kapitánnyal voltak. Vitájuk majnem tetlegességig fajult.

Hargitay a Fókuszban mesélt arról, milyen konfliktusa volt Tusuppal a 2016-os riói olimpián.

"Az olimpián, amikor váltóösszeállításban volt nézeteltérésünk, akkor ott egészen addig ment a vita, hogy mások fogták le, és vezették el. Sőt, aztán volt egy másik, amikor 2016 decemberében lesenkizett, még csak azt sem mondhatom, hogy a vita hevében, mert nem volt azért ott vita. Ezek érzelmi megnyilvánulások. (...) Itt a probléma az volt, hogy Shane-ékkel nem lehetett beszélni, nem adtak erre alkalmat, nem volt beszélgetés. Volt egy pont, akkor még a Katinka hívott fel engem, hogy bajban van és szeretné, ha segítenék, és abban a pillanatban, hogy az nem úgy sikerült, ahogy ők azt eltervezték, onnantól kezdve nem volt már tárgyalás" - mondta Hargitay, aki állítása szerint Katinka és Tusup miatt vált meg a kapitányi tisztségtől.

Őszintén vallott válásáról Várkonyi Andrea - Videóhttp://www.life.hu/sztarok/20180123-oszinten-vallott-valasarol-varkonyi-andrea.htmlVárkonyi Andrea azelőtt volt férjnél, hogy összejött Bochkor Gáborral. Egykori párjával összesen 7 évig voltak házasok. A műsorvezető most őszintén vallott válásáról. TV + SztárokFotó: Adrián Zoltán - OrigoMegszólalt a Story4 vezetője: ezért rúgták ki Kadarkai Endréthttp://www.life.hu/sztarok/20180123-megszolalt-a-story4-vezetoje-ezert-rugtak-ki-kadarkai-endret.htmlKadarkai Endre a közösségi oldalán jelentette be, hogy csatornája azonnali hatállyal megszünteti az Arckép és a Nemadomfel című műsorainak gyártását. Most a Story4 vezetője is nyilatkozott.TV + SztárokOrigoBaukó Éva újra szerelmes: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20180123-bauko-eva-ujra-szerelmes.htmlBaukó Éva már nagyon régóta egyedülálló, de úgy tűnik, hogy ennek vége: bevallotta, hogy újra szerelmes. TV + Sztárok--Kiderült: kislányt hord a szíve alatt ÉNB Majahttp://www.life.hu/sztarok/20180123-kislanyt-hord-a-szive-alatt-enb-maja.htmlTerhesfotózáson vett részt az Éjjel-Nappal Budapest korábbi szereplője, Cséffalvay Dorka, aki végre elárulta, kislányt vagy kisfiút hord-e a szíve alatt. TV + SztárokOrigo12 évvel fiatalabb pasiba szerelmes Naomi Campbellhttp://www.life.hu/sztarok/20180123-12-evvel-fiatalabb-rapperbe-szerelmes-naomi-campbell.htmlA nála 12 évvel fiatalabb rapperrel, Skeptával jár a szupermodell Naomi Campbell. A párt nemrég egy buliban látták együtt. TV + Sztárok--Azonnali hatállyal kirúgták Kadarkai Endre műsorvezetőthttp://www.life.hu/sztarok/20180123-azonnali-hatallyal-kirugtak-kadarkai-endre-musorvezetot.htmlMegszűnik Kadarkai Endre két műsora a Story TV-n, az Arckép és a Nemadomfel. A műsorvezető pedig nem lesz többet képernyőn a csatornán.TV + SztárokOrigo







Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.