Megszólalt a magyar mulatós zenész, aki megkopasztotta szeretőit

mulatós zene tartozás csalás zenész Ásós Attila
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Fókusznak nyilatkozott Ásós Attila Pacsirta, akit azzal vádoltak meg egykori barátnői, hogy sok pénzt és értékes ajándékokat csalt ki tőlük.

Vádlói szerint a férfi százezrekkel tartozik nekik, hol gyerektartásra kért kölcsön, hol az autójának javítására. A zenész most elmondta, hogy mi igaz a történetből, és hogy hogyan élte meg az elmúlt időszakot. Attila teljesen megdöbbent azon, hogy vádlói egyből a televízión keresztül követelték vissza vagyonukat, holott őt kellett volna eőször megkeresniük.


"Bármennyire ki voltam takarva a riportokban, nagyon sokan felismertek. Muszáj volt, hogy az embereknek elmondjam az én verziómat úgymond, ami számomra az igazság. Azóta már a sértett felek is belátták, hogy igazából ez az igazság. Mind a kettőjükkel aláírtam a tartozásról a szerződést, úgyhogy elmondtam azt, hogy nem gondolom ezt jogosnak. Viszont nem fogok egy polgári perbe se belemenni. Elismertem, és ugye azóta már nyilatkozatokban viszontláttam, hogy elmondták, hogy jó persze, így van, akkor beláttam, tartozok, fizessem ki és kész, ennyi"
- mondta a zenész, aki nem hagyta, hogy összetörje ez a történet. Azt mondja, nincs az a savanyú citrom, amiből ne lehetne limonádét csinálni.

J.Lo diktálja a szabályokat: csak így hajlandó hozzámenni pasijáhozhttp://www.life.hu/sztarok/20180208-j-lo-diktalja-a-szabalyokat-csak-igy-hajlando-hozzamenni-pasijahoz.htmlJennifer Lopez csak akkor hajlandó újra férjhez menni, ha jövendőbelije minden kívánságát és elképzelését teljesíti. TV + Sztárok--Robin Williams halála 10 százalékkal növelte az öngyilkosok számát az Egyesült Államokbanhttp://www.life.hu/sztarok/20180208-robin-williams-halala-10-szazalekkal-novelte-az-ongyilkosok-szamat-az-egyesult-allamokban.htmlMintegy 10 százalékkal nőtt az öngyilkosságot elkövetők száma az Egyesült Államokban Robin Williams Oscar-díjas színész 2014-es halála után, és még nagyobbra ugrott azon férfiak aránya, akik Robin Williamshez hasonlóan vetettek véget életüknek, felakasztották magukat - mutatták ki kutatók a PLOS One tudományos folyóiratban szerdán megjelent tanulmányukban. TV + Sztárok--Gyilkossággal vádolják Charlie Sheenthttp://www.life.hu/sztarok/20180208-gyilkossaggal-vadoljak-charlie-sheent.htmlCharlie Sheen megint botrányba keveredett: egyik régi barátja azt állítja róla, hogy gyilkosságot követett el.TV + Sztárok--Victoria Beckham lehet, hogy több pénzt kap, mint a Spice Girls többi tagjahttp://www.life.hu/sztarok/20180208-victoria-beckham-lehet-hogy-tobb-penzt-kap-mint-a-spice-girls-tobbi-tagja.htmlTöbb oka is lehet a hírességnek arra, hogy újra csatlakozzon a Spice Girls-höz, vagy ahogyan ő mondja "a lányaihoz". TV + Sztárok--Camilla hercegné lányát is meghívták Harry herceg májusi esküvőjérehttp://www.life.hu/sztarok/20180208-camilla-hercegne-lanyat-is-meghivtak-harry-herceg-es-meghan-markle-eskuvojere.htmlÚgy tűnik, Camilla hercegné korábbi házasságából született lánya, Laura Lopes is ott lesz Harry herceg és Meghan Markle májusi esküvőjén. TV + Sztárok--Rúdtáncosként mutatja meg szexi idomait Rózsa Csillahttp://www.life.hu/sztarok/20180208-rudtancoskent-mutatja-meg-szexi-idomait-rozsa-csilla.htmlNehéz sportot választott Rózsa György lánya, Csilla, aki a balett után rúdtáncra váltott. Úgy tűnik tökéletesen boldogul, hiszen közösségi oldalára feltöltött képei nemcsak a mozdulatok művészi és kecses megformáltságáról árulkodnak, hanem bomba alakjáról is. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.