Story Gála: az elmúlt évek legkínosabb pillanatai Medveczky Ilona esésétől Pintér Tibor lovas bevonulásáig

Sarka Kata Medveczky Ilona Szabó Zsófi pillanat Pintér Tibor emlékezetes kínos Story Gála Kozso
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Story Gála a hazai celebvilág egyik legnagyobb eseménye, de hiába az emelkedett hangulat, kínos pillanatokból eddig egyik évben sem volt hiány. Reméljük idén, a 19. gálán is lesznek emlékezetes események, de addig is összegyűjtöttük az elmúlt bulik felejthetetlen, vagy éppen rendkívül ciki momentumait.

Kökény-Szalai Vivien távol maradt


A Story egykori főszerkesztője 2016-ban igazolt át a TV2-höz. Átigazolásának híre bombaként robbant, arra azonban senki nem számított, hogy már a gálán sem vesz részt, Pedig nem jelent meg a celebeseményen, hiába várták többen is a feltűnését.

Kökény-Szalai Vivien távol maradt Fotó: Sárosi Zoltán/Fem3

Pintér Tibor lovon érkezett

A színész is szeret a középpontban lenni, a tavalyi gálán ezt nem bízta a véletlenre: biztos, ami biztos, lovon érkezett a bulira, így már az első pillanattól fogva beszédtémát szolgáltatott. Ez volt a Story Gála minden idők legfigyelemfelkeltőbb bevonulása, kíváncsian várjuk, hogy tudja, vagy akarja-e valaki überelni.

Pintér Tibor lóval érkezett a gálára Forrás: Facebook/Pintér Tibor

Kozso hajtincs és barátnő nélkül jelent meg

A tavalyi Story Gála egyik legnagyobb átalakulását Kozso szolgáltatta, a celeb ugyanis ikonikus hajtincse nélkül jelent meg a bulin, egészen furcsára nyírt arcszőrzettel. Ráadásul még a barátnőjét sem vitte magával! Megjelenéséről akkor a Life.hu riporterének is beszélt.

Medveczky Ilona nagyot zakózott

Medveczky Ilona a Story Gála megkerülhetetlen szereplője, valamivel mindig felhívja magára a figyelmet, bár valószínűleg ezt az esést nem tervezte. A művésznő táncával próbálta elkápráztatni a közönséget, de sajnos túl szűk volt a ruhája a vehemens mozdulatokhoz, aminek a következménye egy hatalmas esés lett, de Ilona még ezt is méltósággal tudta kezelni.

Sarka Kata egyedül érkezett és csak a ruhájáról beszélt

A műsorvezető folyamatosan címlapokon volt válási botránya miatt, erről azonban nem volt hajlandó beszélni, kizárólag a ruhájáról nyilatkozott a Life.hu riporterének, na meg arról, hogy egyedül érkezett és nem igazán tudja elengedni magát. "Nem ez életem partija" - mondta Kata.

Szabó Zsófi ruháját szétoltották a kommentelők

A műsorvezető tavaly kénytelen volt az utolsó pillanatban változtatni a tervein, ugyanis a kiválasztott ruhája egyáltalán nem tetszett a kommentelőknek. Valószínűleg dicséreteket várva osztotta meg Zsófi Instagram-oldalán, hogy milyen öltözékben érkezik majd a gálára, de nagyon csúnya kommenteket kapott, így végül egy másik ruhát vett fel.

@rabocsirenata ruhapróba #storygala #rabocsi

Szabo Zsofi (@szabozsofi) által megosztott bejegyzés,

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.