Magasvári Viktor végleg Ausztriába költözik családjához, a zenekar új gitárost keresett

Forrás: Facebook/Nagyferó és a Beatrice -
zene Beatrice Ausztria zenekar Nagy Feró
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megunta az ingázást Magasvári Viktor, a Beatrice gitárosa, hiszen jó ideje az Ausztriában élő családja és Őrbottyán között ingázik, ahol a zenekarral próbáltak. Most úgy döntött, családját választja.

"Tavaly több mint 200 éjszakát töltöttem egymagamban az őrbottyáni házamban, és néha már a tévét sem láttam, annyira párás lett a szemem" – panaszolta a Blikknek adott interjújában a gitáros, aki tavaly 100 ezer kilométert ingázott és két balesete is volt.

Magasvári Viktor megunta az ingázást Forrás: Facebook/Nagyferó és a Beatrice

A 44 éves Magasvári Viktor és felesége, valamint két gyermekük két évvel ezelőtt költöztek Bécsújhelyre, felesége az ottani idegsebészeten kapott új lehetőséget. Ahogy a Blikknek mondta: nem akarta cserbenhagyni a zenekart, akikkel már régóta zenélt együtt. Azt is elárulta, hogy keresetének felét a bébicsőszre kellett költeni, hiszen volt olyan hét, hogy csak 1 napot látta családját. "Az én álmom már megvalósult, a feleségem álma viszont még alakul, és most ez a fontosabb. Amit gitárosként el akartam érni, azt elértem" - mondta Magasvári Viktor, akinek helyére a 43 évves Kékkői Zalán érkezik majd, aki 16 évvel ezelőtt Ákos zenekarának tagja is volt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.