Benkő László máján tavaly találtak rákos daganatot, megműtötték és meggyógyult

"Fotó: Bielik István - Origo " -
betegség Benkő László rákbetegség kórház rák gyógyulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tavaly nyáron diagnosztizáltak májdaganatot Benkő Lászlónál, az Omega együttes billentyűsénél. Megműtötték, hosszú terápián van túl, már jól érzi magát és a színpadra is visszatér. 

"Kivételezettnek érzem magam, mert ennyi szeretetet és odafigyelést talán még sosem kaptam. Az orvosoktól is nagyon sok jó áradt felém, persze, nekik alávetettem magam. Mindent betartottam, amit kértek, mert csak így lehet harcolni" - mondta a Blikknek adott interjújában Benkő László, az Omega együttes billentyűse, akinél tavaly nyáron diagnosztizáltak májrákot. Mára azonban jobban van, újra zenélhet.

Benkő László meggyógyult, visszatér a színpadra Fotó: Bielik István - Origo

A lapnak azt mondta, félelmetes időszak van mögötte, novemberben műtötték, szigorú utasításokat kellett betartania, hogy immunrendszere újra talpraállhasson. "Most már semmi ok aggodalomra" - jelentette ki a zenész.

Kate Upton fotózáson meztelenül esett a sziklák közé, életveszélyben volthttp://www.life.hu/sztarok/20180215-kate-upton-fotozason-meztelenul-esett-a-sziklak-koze-eletveszelyben-volt.htmlA Sports Illustrated tengerparti fotózásán esett a sziklák közé a meztelenül pózoló Kate Upton, a világ egyik legkeresettebb modellje. TV + SztárokOrigoCombfixben, mély dekoltázzsal Valentin-napozott Kiszel Tünde: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180215-combfixben-mely-dekoltazzsal-valentin-napozott-kiszel-tunde.htmlKiszel Tünde szexi szerelésben köszöntötte rajongóit Valentin-nap alkalmából: combfixben és kieső mellekkel pózolt. TV + SztárokOrigoVajna Timi szerelmes poszttal üzent Andy Vajnának: „Örökké szeretlek”http://www.life.hu/sztarok/20180215-vajna-timi-szerelmes-poszttal-uzent-andy-vajnanak-orokke-szeretlek.htmlVajna Timi a messzi távolból próbálja helyrehozni kapcsolatát, személyes találkozás híján szerelmes poszttal üzent drága Andyjének: "Örökké szeretlek" - írta Timi a közös képhez. TV + SztárokOrigoHosszú évekig egy férfiba volt szerelmes Schober Norbihttp://www.life.hu/sztarok/20180215-hosszu-evekig-egy-ferfiba-volt-szerelmes-schober-norbi.htmlSchober Norbi hosszú időn keresztül szerelmes volt Thomas Andersbe, a Modern Talking énekesébe. Azt azonban nem tudta, hogy imádatának tárgya férfi! Norbi a Micsoda nők! című műsorban mesélte el az elképesztő sztorit.TV + SztárokOrigoMost már biztos: Hosszú Katinka és Shane Tusup elválnakhttp://www.life.hu/sztarok/20180215-hosszu-katinka-es-shane-tusup-elvalnak.htmlA Blikk úgy tudja, hogy Hosszú Katinka beadta a válókeresetet. Az olimpiai bajnok úszónő és edzője négy és fél évig voltak házasok. TV + SztárokLiptai Claudia vicces fotót posztolt: így nyújtják a nyelvüket Hajós Andrássalhttp://www.life.hu/sztarok/20180214-liptai-claudia-vicces-fotot-posztolt-igy-nyujtjak-a-nyelvuket-hajos-andrassal.htmlÚgy tűnik, Liptai Claudia és Hajós András a tévén kívül is nagyon jól megértik egymást. Ezt bizonyítja a műsorvezető legutóbb közzétett vicces fotója, melyen Liptai és Hajós a nyelvüket nyújtogatják a színpadon. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.