Szakított Cheryl Cole és Liam Payne, gyermekük még egyéves sincs

Forrás: NORTHFOTO/The Mega Agency/Mega -
Liam Payne Cheryl Cole szakítás gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Úgy tűnik, szakított Cheryl Cole és a nála 10 évvel fiatalabb Liam Payne. A párnak van egy 11 hónapos közös kisfia.

A brit X-Factor korábbi zsűritagja, a 34 éves Cherly Cole és a One Direction egykori énekese, a 24 esztendős Liam Payne sokáig titkolta, hogy gyermeket várnak. Boldogságukat azonban hiába próbálták leplezni, lesifotósoknak sikerül lefotózniuk őket úgy, hogy látszódott az énekesnő kerekedő pocakja. Kisfiuk, Bear márciusban látta meg a napvilágot és úgy tűnt, minden rendben van közöttük, ám a rajongók megdöbbenésére most mégis elválnak útjaik.

A The Sun azt írja, a köztük lévő korkülönbség és az énekes szólókarrierje rengeteg problémát okozott köztük, amit a barátok szerint nem tudtak megoldani, ezért hajlanak a szakításra. Állítják, szinte alig veszekedtek az elmúlt két évben és megcsalás sem történt egyik fél részéről sem. Imádják kisfiukat, és mindent megtesznek érte.

Cheryl Cole és Liam Payne szakíthattak Forrás: NORTHFOTO/The Mega Agency/Mega
Így él most Noszály Sándor, az egykori Nagy Őhttp://www.life.hu/sztarok/20180218-igy-el-most-noszaly-sandor-az-egykori-nagy-o.htmlMár nem hajszolja a szerelmet az egykori Nagy Ő című műsor főszereplője, Noszály Sándor, akinek a boldogságot kislánya, Szonja jelenti. TV + Sztárok--Diana halálának pillanatairól mesélt megtörten egykori komornyikja, Paul Burrellhttp://www.life.hu/sztarok/20180218-diana-halalanak-pillanatairol-meselt-megtorten-egykori-komornyikja-paul-burrell.htmlPaul Burrell egykori komornyik egy ausztrál tévéműsorban elárulta, hogyan élte meg Diana halálát. TV + Sztárok--Stohl András levonult a színpadról és odament kerekesszékes rajongójáhozhttp://www.life.hu/sztarok/20180216-megmutatta-emberi-oldalat-stohl-andras-meghato-amit-tett.htmlÉrzelmes jelenetnek lehettek szemtanúi azok a nézők, akik hétvégén ott voltak Pécsett a Mamma Mia! színházi előadáson. Stohl András a fináléban levonult a színpadról és odament kerekesszékes rajongójához. TV + SztárokOrigoCsak néhány vörös rózsa takarja Paris Hilton testét - Videóhttp://www.life.hu/sztarok/20180216-csak-nehany-voros-rozsa-takarja-paris-hilton-testet-video.htmlElkészült Paris Hilton új dala, amelynek klipjében az énekesnő szinte teljesen meztelenül látható. TV + Sztárok--Kiderült, miért nincs még sírköve Sztankay Istvánnakhttp://www.life.hu/sztarok/20180216-kiderult-miert-nincs-meg-sirkove-sztankay-istvannak.htmlHárom és fél évvel ezelőtt hunyt el Sztankay István, ám sírköve a mai napig nincs. Most kiderült, mi az oka ennek. TV + Sztárok--Britney Spears 13 évvel fiatalabb pasijától akar gyerekethttp://www.life.hu/sztarok/20180215-britney-spears-13-evvel-fiatalabb-pasijatol-akar-gyereket-sam-asghari.htmlBritney Spears boldogabb, mint valaha: 36 évesen gyermeket szülne fiatal párjának. TV + SztárokAFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.