Kiderült, ki Kenderesi Tamás barátnője

Fotó: Szabó Gábor - Origo -
párkapcsolat szerelem Szilovics Fanni Kenderesi Tamás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már nem szingli Kenderesi Tamás, olimpiai bronzérmes úszónk. Újra összejött a Győr kézliabdacsapatának balátlövőjével, Szilovics Fannival.

A 21 éves Kenderesi a közösségi oldalán mutatta meg barátnőjét, Fannit. A Bors megtudta, hogy a fiatalok nem először habarodtak egymásba. A lapnak a kézilabdás lány egyik csapattársa nyilatkozott:
"Már korábban is jártak, tehát még Dalma előtt is párt alkottak. Most újra felmelegítették a kapcsolatukat" - utalt az informátor Tamás előző barátnőjére, Sebestyén Dalmára, akivel az olimpikon több évig volt együtt.

Boldog születésnapot!! ❤️Köszönjük szépen @beibeoart_hungary , nagyon jó lett!!

Kenderesi Tamás (@tamaskenderesi) által megosztott bejegyzés,

Dalma a lapnak megerősítette, hogy tavaly óta nincsen együtt Kenderesivel.

A Dal 2018: az AWS nyert a Viszlát nyár című számmalhttp://www.life.hu/sztarok/20180224-a-dal-2018-az-aws-nyert-a-viszlat-nyar-cimu-szammal.htmlAz AWS és a Viszlát nyár című szám nyerte A Dal 2018 című show-műsort. TV + SztárokOrigoTitkosszolgálati eszközökkel figyelik meg az Oltári csajok színészéthttp://www.life.hu/sztarok/20180224-titkosszolgalati-eszkozokkel-figyelik-meg-az-oltari-csajok-szineszet-rtl-2.htmlKisebb-nagyobb titkai mindenkinek vannak, egyesek ráadásul kínosan ügyelnek arra, hogy elhallgassák őket mások elől. Akik viszont szimatot fognak, azon ügyeskednek, hogy kiderítsék az igazságot. De mindenáron, akár tisztességtelen eszközöket is bevetve?! Az Oltári csajok péntek esti epizódjában éppen erre láthattunk példát! TV + SztárokOrigoEgy budapesti fürdőben csókolja VV Mici melleit Krisztiánhttp://www.life.hu/sztarok/20180224-egy-budapesti-furdoben-csokolja-vv-mici-melleit-vv-krisztian.htmlAhogy a ValóVilág kamerái előtt, úgy most sem szégyellős VV Mici és párja, Krisztián. TV + SztárokOrigoEzt üzente a leszbikus színésznő utoljára szerelmének, Krencsey Hellánakhttp://www.life.hu/sztarok/20180224-ezt-uzente-a-leszbikus-szineszno-utoljara-szerelmenek-krencsey-hellanak-viaszbaba.htmlHónapok óta követhetjük Krencsey Helga, a Viaszbaba szerzője blogját. A fiatal nő most megosztotta a színésznő utolsó, neki írt üzenetét. TV + SztárokOrigoMacskáival vigasztalódik Vajna Timihttp://www.life.hu/sztarok/20180224-macskaival-vigasztalodik-vajna-timi-timea.htmlKöztudott, Vajna Timi imádja a macskáit, akik úgy tűnik a nehéz napokban is vigaszt nyújtanak számára. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.