Sárosdi Lilla meglepődött Marton László visszatérésén

Forrás: Katona József Színház, MTI/Czimbal Gyula -
Marton László Sárosdi Lilla metoo rendezés visszatérés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Marton László a zaklatási botrány kirobbanása után eltűnt a színházakból és a nyilvánosság elől is, de most visszatér a rendezéshez. Sárosdi Lilla elmondta, mit érzett, mikor meghallotta ennek hírét. 

Marton Lászlót vádolta zaklatással előbb Sárosdi Lilla, majd többen is vallottak név nélkül sérelmeikről. A főrendező távozott a Vígszínházból, de hamarosan visszatérhet a rendezéshez, hiszen ahogy arról a Life.hu is beszámolt, két színházhoz is hívták: Veszprémbe, ahol Oberfrank Pál az igazgató, valamint a Rózsavölgyi Szalonba, ahol Zimányi Zsófia a művészeti vezető. Marton László visszatéréséről az ATV megkérdezte Sárosdi Lillát.

Ez a véleménye Sárosdi Lillának Marton László visszatéréséről Forrás: Katona József Színház, MTI/Czimbal Gyula

„Meglepődtem, igen." – mondta Sárosdi Lilla, aki megérti az emberi a szakmai és a segítő szándékot, de azokat a nyilatkozatok már kevésbé, amelyek megkérdőjelezik a Marton Lászlóval kapcsolatban felmerült vádak igazságtartalmát. A színésznő nem biztos abban, hogy jutott elég idő a zaklatási ügyekkel kapcsolatos szembenézésre. Szerinte vádaskodás helyett a szembenézés az egyetlen megoldás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.