Visszavonta Oszter Sándor elleni vallomását a vesztegetési ügy egyik vádlottja

Forrás: MTI/Zih Zsolt -
vesztegetés visszavonás vallomás Oszter Sándor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Oszter Sándort társaival együtt befolyással való üzérkedéssel vádolják, de most fordulat következett be az ügyben: ez kedvező a színész számára.

Újabb tárgyalásra került sor Oszter Sándor és társai ügyében: befolyással való üzérkedéssel vádolják őket, de olyan fordulat történt, amire senki nem számított. Az ügy negyedrendű vádlottja visszavonta korábban tett vallomását. Ő volt az, aki többek között Oszter Sándorra is terhelő vallomást tett a vesztegetési ügyben.

Oszter Sándor számára kedvező meglepetést tartogatott a mai tárgyalás Forrás: MTI/Zih Zsolt

Ezeket azonban most visszavonta, teljesen új vallomást tett a bíróság előtt, melyben mindössze annyival vádolja Oszter Sádort, hogy átírta annak a filmnek a forgatókönyvét, melyen közösen dolgoztak. A színész és ügyvédje nagyon örül a váratlan fordulatnak – írja a Blikk.

Sztárok, akikről nem is tudtad hogy le voltak tartóztatva: Hugh Granttől Reese Witherspoonighttp://www.life.hu/sztarok/20180312-sztarok-akikrol-nem-is-tudtad-hogy-le-voltak-tartoztatva.htmlTévedés, ha a nagy sztárok azt hiszik, ők mindent megtehetnek. A celebek is rács mögé kerülnek egy pillanat alatt, ha nem tartják be a törvényeket. Íme, néhány híresség, akik már jártak börtönben, pedig nem gondoltad volna róluk! TV + SztárokOrigoGyermekkori fotót posztolt a magyar gasztroblogger, Burján Szafihttp://www.life.hu/sztarok/20180312-gyermekkori-fotot-posztolt-a-magyar-gasztroblogger-burjan-szafi.htmlAkkor és most fotót mutatott az ország egyik legnépszerűbb gasztrobloggere, Burján Szafi. A régebbi képen öccsével, a frissen pedig kisfiával látható. TV + SztárokOrigoVictoria Beckham a 80-as évek zenéjére táncol és énekel - videóhttp://www.life.hu/sztarok/20180312-victoria-beckham-a-80-as-evek-zenejere-tancol-es-enekel.htmlVictoria Beckham többek között arról is híres, hogy rajongói szinte soha nem látták még mosolyogni, most azonban úgy tűnik, megtört a pókerarc széria, hiszen egy olyan videót töltött fel magáról Instagram-oldalára, melyen önfeledten mulat. TV + Sztárok--Heather Locklear állítja, párja meg akarta őt ölnihttp://www.life.hu/sztarok/20180312-heather-locklear-allitja-parja-meg-akarta-ot-olni.htmlHeather Locklear állítja, párja meg akarta őt ölni. Arra azonban nem tudott magyarázatot adni, miért kezdte el rugdosni a hozzá kiérkező rendőröket. TV + Sztárok--Kabát Peti fakanalat ragadott, visszatért eredeti szakmájáhozhttp://www.life.hu/sztarok/20180312-kabat-peti-fakanalat-ragadott-visszatert-eredeti-szakmajahoz.htmlKabát Péter ideiglenesen visszatért egykori szakmájához: újra fakanalat ragadott a konyhában. Wossala Rozina volt a segítségére. TV + SztárokFotó: Polyák Attila - OrigoGörög Zita és párja meghitt fotót posztolthttp://www.life.hu/sztarok/20180312-gorog-zita-es-parja-lacko-zsolt-meghitt-fotot-posztolt.htmlGörög Zita és párja, Lackó Zsolt egy szerelmes fotót posztolt a közösségi oldalra. TV + SztárokFotó: Polyák Attila - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.