Napi öt óra alvás elegendő Ördög Nórának

Fotó: Nánási Pál -
alvás Ördög Nóra videóblog
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ördög Nóra a TV2-es munkák mellett videóblogot is indított férjével, ezek minden szsabdidejüket felemésztik: a műsorvezetőnek nem is jut sok ideje a pihenésre, mindössze 5 órát alszik naponta. 

Ördög Nóra és Nánási Pál beengedtek az életükbe a rajongókat, vagy legalábbis az utazásaikba: videóblogot indítottak, mely nagyon hirtelen általuk nem várt népszerűségre tett szert. Az örömükkel együtt azonban sokkal több lett a munkájuk is, hiszen ők az operatőrei, szerkesztői és vágói is saját vlogjuknak.

Néhány óra alvás elegnedő Nórának Fotó: Nánási Pál

A legfontosabb mégis az természetesen, hogy a gyermekekre elég idő jusson, és ezért ahová csak lehet, magukkal viszik a kicsiket, de azért Palival kettesben is szeretnek lenni. Ennyi feladatot nehéz összeegyeztetni, Nóra az alvásidőből csipeget le azért, hogy mindent megtehessen. „Ez szerintem szerencsés genetika, napi öt órákat alszom, és azzal remekül beérem" – árulta el a Hot! Magazinnak Ördög Nóra.

Búcsúznak a sztárok Stephen Hawkingtól: a fizikust mindenki gyászoljahttp://www.life.hu/sztarok/20180314-bucsuznak-a-sztarok-stephen-hawkingtol.html76 évesen távozott az élők sorából Stephen Hawking, az a tudós, aki mindenkihez közelebb hozta az elméleti fizikát. A laikusokkal is könnyedén megértette a bonyolult folyamatokat, ezért is volt egyedülálló, népszerű és szerethető. Így aztán nemcsak a tudományos élet szereplői vettek tőle fájdalmas búcsút, hanem a sztárok is. TV + Sztárok--Ezért lettek magántanulók Gesztesi Károly fiaihttp://www.life.hu/sztarok/20180314-ezert-lettek-magantanulok-gesztesi-karoly-fiai-marko-balazs.htmlMagántanulóvá váltak Gesztesi Károly gyerekei: Márkó és Balázs. A fiúk hamarosan érettségizni fognak. TV + Sztárok--Vámos Erikát milliókkal károsítoták meg: eltűnt a vállalkozó a pénzévelhttp://www.life.hu/sztarok/20180314-vamos-erikat-milliokkal-karositottak-meg.htmlVámos Erika fut a milliói után, és nincs egyedül: egy beázás következtében szinte mindene a tönkrement, a javítással megbízott vállalkozó pedig felszívódott az előleggel. Több károsulttal is felvette már a kapcsolatot a TV2 műsorvezetője, egy férfi előzetes letartóztatásba került. TV + Sztárok--Demcsák Zsuzsának nincs anyagi segítségehttp://www.life.hu/sztarok/20180314-demcsak-zsuzsanak-nincs-anyagi-segitsege.htmlA műsorvezető sokkal lassabb tempót diktál azóta, hogy eltűnt a képernyőről. Előtte folyamatosan csak dolgozott, hiszen nem volt anyagi segítsége. TV + SztárokOrigoEgyütt mozizott Köllő Babett és Dancsó Péter, nem tudni, mi van közöttükhttp://www.life.hu/sztarok/20180314-egyutt-mozizott-kollo-babett-es-dancso-peter-nem-tudni-mi-van-kozottuk.htmlDancsó Péter többször pécézte ki videóiban Köllő Babettet, már többször is hírbehozták őket, sokan azt rebesgették, lehet köztük valamit. Most együtt moziztak. TV + SztárokOrigoPachmann Péter nem dolgozik tovább a rádiónál: felmondotthttp://www.life.hu/sztarok/20180314-pachman-peter-nem-dolgozik-tovabb-a-radional.htmlPachmann Péter úgy döntött, hogy több időre van szüksége, ezért felmondott: otthagyta a rádiós műsorvezetést. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.