Vámos Erikát milliókkal károsítoták meg: eltűnt a vállalkozó a pénzével

Forrás: Facebook/Erika Vámos -
Vámos Erika TV2 károsodás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vámos Erika fut a milliói után, és nincs egyedül: egy beázás következtében szinte mindene a tönkrement, a javítással megbízott vállalkozó pedig felszívódott az előleggel. Több károsulttal is felvette már a kapcsolatot a TV2 műsorvezetője, egy férfi előzetes letartóztatásba került.

A TV2 sztárja nagyon pórul járt. Nem elég, hogy egy beázás miatt fel kell újítania lakását, tönkrementek a bútorai, de még a javítással megbízott vállalkozó is eltűnt az előleggel, vagyis 3 és fél millió forinttal. Erika azóta mással dolgoztat, és várja, hogy visszakapja az ellopott pénzét.

Vámos Erikát becsapták "Forrás: Facebook/Erika Vámos "

„Sajnos hiába van ügyvéd által aláírt papírom arról, hogy a vállalkozó elismeri a káromat, és megígéri, hogy visszafizeti a pénzemet, egyelőre ez nem történik meg" – árulta el a Hot! Magazinnak Erika hozzátéve, hogy nem ő az egyetlen, akit becsapott ez a vállalkozó. Minden követ megmozgatott Vámos Erika, hogy a rendőrség figyelme a csalóra irányuljon, a férfi előzetes letartóztatásba került. "Nemcsak magamért, hanem azért a több száz károsultért is, akiktől a gyanúsítás szerint hozzám hasonlóan előleget vett fel kétszázezer és két-három millió forint közötti értékben ez az illető, de a munkát nem végezték el" – mondta a műsorvezető,akit párja, Máté mindenben segít.

Együtt mozizott Köllő Babett és Dancsó Péter, nem tudni, mi van közöttükhttp://www.life.hu/sztarok/20180314-egyutt-mozizott-kollo-babett-es-dancso-peter-nem-tudni-mi-van-kozottuk.htmlDancsó Péter többször pécézte ki videóiban Köllő Babettet, már többször is hírbehozták őket, sokan azt rebesgették, lehet köztük valamit. Most együtt moziztak. TV + SztárokOrigoPachmann Péter nem dolgozik tovább a rádiónál: felmondotthttp://www.life.hu/sztarok/20180314-pachman-peter-nem-dolgozik-tovabb-a-radional.htmlPachmann Péter úgy döntött, hogy több időre van szüksége, ezért felmondott: otthagyta a rádiós műsorvezetést. TV + SztárokOrigoKiderült: öngyilkos lett az Oltári csajok édesapjahttp://www.life.hu/sztarok/20180314-kiderult-ongyilkos-lett-az-oltari-csajok-edesapja-rtl2.htmlA finiséhez ért az RTL2 Oltári csajok sorozata. Egyre több titokra derült fény, köztük az egyik legnagyobbra is: hogyan halt meg az Erdész lányok édesapja, Gábor. TV + SztárokOrigoVáratlan fordulat: Fodor Zsóka visszatér a Barátok köztbehttp://www.life.hu/sztarok/20180314-varatlan-fordulat-fodor-zsoka-visszater-a-baratok-koztbe.htmlA hírek szerint visszatér a Barátok köztbe Fodor Zsóka. A készítők már tárgyalnak a színésznővel a folytatásról. TV + SztárokFotó: Hámori Zsófia/Life.huBerki Krisztián barátnője, Katona Renáta karate Európa-bajnokhttp://www.life.hu/sztarok/20180314-berki-krisztian-baratnoje-katona-renata-karate-europa-bajnok.htmlKatona Renáta nagyon csinos, nem csoda, hogy Berki Krisztiánnak megakadt rajta a szeme. Most azt is megtudhatjuk, miért van Mazsinak ilyen jó alakja.TV + SztárokOrigoMiller Dávid vetkőzése a Vörös verébből pornóoldalakra kerülthttp://www.life.hu/sztarok/20180314-miller-david-vetkozese-a-voros-verebbol-pornooldalakra-kerult.htmlAzon szerencsések között volt Miller Dávid, aki Jennifer Lawrence mellett forgatott a Vörös verébben. A színész teljesen le is vetkőzött a filmben, ez a rész most pornóoldalakon tarol. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.