A Feleségek luxuskivitelben terhes sztárja, Vasvári Vivien meztelenül mutatta meg testét

fotó pucér meztelen Vasvári Vivien terhes Feleségek luxuskivitelben
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Luxus Vivi megmutatta, hogy 36 hetes várandósan is szexi: teljesen meztelenül készíttetett terhesfotót magáról. 

Csodálatos ruhákban készíttetetett már magáról kismamafotókat Luxus Vivi, így aztán itt volt az ideje annak, hogy ruha nélkül is megörökítsék a luxusfeleség terhességének utolsó szakaszát. Meztelenül állt a kamerák elé Vivi, a végeredményt pedig természetesen megmutatta rajongóinak is, egy hosszú, motivációs szöveg kíséretében.

Wiwkoo (@vasvarivivien) által megosztott bejegyzés,

"Ne ítélkezz egy másik ember felett, hisz nem láthattad, eddig mit élhetett meg. Ne kritizáld, ne becsméreld és még csak véleményt se alkoss róla, mert ehhez egy embernek sincs joga. Nem tudhatod, hogy mit miért tesz, vagy épp mit miért nem tesz meg. Rosszul gondolod, ha azt hiszed, ismered, miközben csak egy külső alapján hozol ítéletet" - írta a többi között Vivi pucér fotójához.

Fiatalkori abortuszáról mesélt Luxus Vivi: videó!

A Lakástalkshow legfrisebb adásában a Feleségek luxuskivitelben sztárjaival beszélgetett Lovász Láészló. Vasvári Vivien a terhességéről, és egy múltbéli traumájáról is mesélt. Olvasd el erről a Life.hu cikkét!

Janza Kata és fiatalabb szerelme egy harmadik személy miatt szakítottak?http://www.life.hu/sztarok/20180403-janza-kata-es-fiatalabb-szerelme-egy-harmadik-szemely-miatt-szakitottak.htmlJanza Kata közösségi oldalán tudatta a hírt rajongóival, miszerint ő és fiatalabb szerelme szakítottak. A színésznő nem indokolta meg a döntésüket, egy bennfentes azonban sejti, mi történhetett: egy harmadik állhatott közéjük. TV + SztárokOrigoBaukó Éva álma teljesült: műsorvezető letthttp://www.life.hu/sztarok/20180403-bauko-eva-alma-teljesult-musorvezeto-lett.htmlBaukó Évát a Fem3Café című műsor egyik műsorvezetőjeként láthatjuk ezentúl a televízióban, de nem ez az egyetlen feladat, amit rábíztak: a Zenebutik tévé toplistás műsorát ő fogja vezetni. TV + SztárokOrigoPénzért ölhették meg VV Fannit: a gyilkossággal gyanúsított férfinek adósságai voltakhttp://www.life.hu/sztarok/20180403-penzert-olhettek-meg-vv-fannit.html2017 novemberében gyilkolhatták meg a Való Világból ismert Novozánszky Fannit, akinek holttestte azóta sem került elő. A szörnyű tettel gyanúsított férfi azóta is előzetes letartóztatásban van. Mint kiderült, a nyomozásnak egy olyan szála is van, ami szerint a férfi a lányt a pénze miatt ölte meg. TV + SztárokOrigo40 év után újra együtt a Dallas sztárjai: így néznek ki mosthttp://www.life.hu/sztarok/20180402-40-ev-utan-ujra-egyutt-a-dallas-sztarjai.htmlA Dallas első részét 1978. április 2-án mutatták be. 40 éves évfordulót ünnepelnek a szereplők.TV + SztárokOrigo40 év után újra együtt a Dallas sztárjai: így néznek ki mosthttp://www.life.hu/sztarok/20180402-40-ev-utan-ujra-egyutt-a-dallas-sztarjai.htmlA Dallas első részét 1978. április 2-án mutatták be. 40 éves évfordulót ünnepelnek a szereplők.TV + SztárokOrigoVajna Timi hasa nagyon gömbölyödik: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180402-vajna-timi-hasa-nagyon-gombolyodik.htmlVajna Timi melltartóban és cicanadrágban táncolt legutóbbi felvételén, ám ezúttal nem ettől volt érdekes az Insatgram-sztorijába feltöltött videó: erősen gömbölyödő pocakja is látszik rajta. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.