Berki Krisztián bevallotta, hogy végighazudta az életét

interjú vallomás hazugság Berki Krisztián
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Meglepő dolgot mondott egy interjúban Berki Krisztián. Beismerte, hogy harminc éves koráig tulajdonképpen folyton hazudott. Ki is fejtette, hogy mire gondol pontosan.

"Huszonhárom éves koromtól végighazudtam az életemet, egészen harmincig. Mondok egy példát. Amikor te pontosan tudod, hogy ötvenmilliós Fradid van és egy szurkolói ankétod, amin ott áll kétezer ember, te pedig azt mondod, márpedig megnyerjük, és mi leszünk a bajnokok, miközben már abban a mondatban tudod, hogy gazdaságilag egy olyan csapat vagy, amivel csak a tizedik helyre tudnál odaérni, de akkor is ezt kell mondanod. Egy idő után ez felőrli az embert. Azt mondanám a harmincéves énemnek, hogy tíz évvel korábban kezdjem el ezt az egészet, és ne hazudjak. Ne menjek bele olyan játékokba, ami felőrli az embert" - idézte a Bors Berki Krisztiánt.



Állítják, egy showműsorban megjelent Michael Jackson szellemehttp://www.life.hu/sztarok/20180411-allitjak-egy-showmusorban-megjelent-michael-jackson-szelleme.htmlTöbben állítják, hogy Michael Jackson szelleme közöttünk jár, és érzik a pop királyának jelenlétét. TV + Sztárok--Eva Mendes féltékeny Ryan Gosling kolléganőjére, Claire Foy-rahttp://www.life.hu/sztarok/20180411-eva-mendes-feltekeny-ryan-gosling-kolleganojere-claire-foyra.htmlRyan Gosling egy csinos nővel forgat, aki ráadásul nemrég lett szingli: Eva Mendes pedig nagyon nem örül. TV + SztárokAFPByeAlex nem mutatja meg barátnőjét a nyilvánosságnak, civil maradhttp://www.life.hu/sztarok/20180411-byealex-nem-mutatja-meg-baratnojet-a-nyilvanossagnak-civil-marad.htmlByeAlex barátnőjének arcát még soha nem látthattuk. Az énekes most elárutla, miért. TV + SztárokOrigoSzecsődi Kari aggasztó posztot tett közzé: teljesen összeomlotthttp://www.life.hu/sztarok/20180411-szecsodi-kari-aggaszto-posztot-tett-kozze-teljesen-osszeomlott.htmlSzecsődi Kari nagyon ráijesztett rajongóira, egy aggasztó poszttal, melyben azt írja, összeomlott. A szöveghez egy fotót is tett közzé, melyen a szájánál egy nagy seb látható. Azóta letávolította a fotót. TV + Sztárok--Fürdőruhában mutatta meg babapocakját Görög Zita: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180411-furdoruhaban-mutatta-meg-babapocakjat-gorog-zita-foto.htmlTunéziában pihen Görög Zita családjával, ahonnan még egy fürdőruhás fotót is posztolt magáról. TV + SztárokOrigoBrad Pittet elbűvölte új szerelme, az építész Neri Oxmanhttp://www.life.hu/sztarok/20180411-brad-pittet-elbuvolte-uj-szerelme-az-epitesz-neri-oxman.htmlA színésznek nem sikerült titokban tartania új kapcsolatát, amitől állítólag a fellegekben járt. Egy gyönyörű építésznővel, Neri Oxmannal jött össze, és állítólag nagyon jól működik közöttük a kémia. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.