Avril Lavigne visszatért: két év után most mutatkozott először

Forrás: AFP/2018 Getty Images/Neilson Barnard -
fotó Avril Lavigne visszatérés vörös szőnyeg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Avril Lavigne betegsége miatt teljesen visszavonult, egyetlen rendezvényen sem lehetett látni már két éve. Az énekesnő azonban most visszatért, és remekül néz ki!

Avril Lavigne két éve teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, mivel Lyme-kórral küzdött. Sokáig az ágyából sem tudott felkelni, annyira le volt gyengülve. Nagyon megviselte őt a betegség, könnyek között vallott a megpróbáltatásairól. "Ez a második esélyem az életre"- mondta az énekesnő évekkel ezelőtt, amikor biztos lehetett benne, hogy meg fog gyógyulni. Azt azonban nem lehetett tudni, hogy valaha visszatér-e, ám a napokban megtörtént az, amire a rajongói vártak.

Avril Lavigne visszatér Forrás: AFP/2018 Getty Images/Neilson Barnard

Avril Lavigne két év után megjelent egy vörös szőnyeges eseményen, a Beverly Hilton Hotelben. Az is kiderült, mivel foglalkozott mostanában: az új albumával. Utoljára 2013-ban jelent meg korongja, ám ebben az évben új lemezt ad ki az énekesnő - írja az E! News.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.