Trollok zaklatják Avicii barátnőjét

halál barátnő gyász öngyilkosság Avicii
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Avicii eltitkolt barátnője, Tereza Kacerova a közösségi oldalán írt arról a fájdalomról, amit szerelme elvesztése jelent számára.

Mint azt már a Life.hu is megírta, Avicii halála után pár nappal felfedte magát a DJ titkos barátnője. Tereza Kacerová akkor egy nyílt levélben búcsúzott el Instagram-oldalán szerelmétől, akit állítólag kisfia szinte apjaként szeretett. Kiderült belőle, hogy a pár családot akart alapítani, közös gyerekeket terveztek.

The brightest stars burn out the fastest.

Tereza Kačerová (@terezakacerova) által megosztott bejegyzés,

A DailyStar azt írja, a cseh származású modellt bejegyzése óta rosszindulatú trollok zaklatják. Megvádolták azzal, hogy a DJ miatta lett öngyilkos. Persze ezt nem hagyhatta szó nélkül Tereza sem, aki kijelentette, a hozzászólónak ő csupán Avicii volt, míg számára Tim volt.

Újra és újra el kell magyaráznom a kisfiamnak, hogy Tim nem jön többé, már odafent van, az égben" – írta fájdalmáról a nő, majd hozzátette, hogy fel tudja dolgozni szerelme elvesztését, mostanában fogmosás helyett sörrel kezdi a napjait.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.