Netta Barzilai Eurovíziós Dalfesztivál Izrael Eurovízió 2018
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mint arról korábban már beszámoltunk, az izraeli Netta Barzilai Toy című dalával nyerte a 2018-as Eurovíziós Dalfesztivált. A 25 éves énekesnő hazájában nagy népszerűségnek örvend, és most úgy tűnik, az egész kontinenst sikerült lenyűgöznie.

Netta 1993-ban látta meg a napvilágot, élete első négy évét családjával Nigériában töltötte, utána tértek haza Izraelbe. Mindig is énekesnő szeretett volna lenni, hogy álmát megvalósítsa, hamar dolgozni kezdett, volt felszolgáló és óvónő is.

Tavaly elindult az izraeli tehetségkutatóban, a The Next Starban, amit meg is nyert, így ő kapta a jogot arra, hogy hazáját képviselje az Eurovízión.

Toy című dalát, amit Doron Medalie és Stav Beger dalszerzők írtak, megjelenése óta favoritnak tekintették a fogadóirodák, áprilisban már 12 ezren látták a hozzá készült videót. Azoknak a férfiaknak üzen vele, akik egyfajta játékszerként tekintenek a nőkre, a benne szereplő csirke is egy hatalmával visszaélő férfit szimbolizál.

Izrael 20 év után tudott újra győzni a dalfesztiválon. 1998-ban Dana International Diva című dala szerezte meg az első helyet, amelyből később hatalmas világsláger lett.

Tóth Andi csúnyán visszaszólt Tornóczky Anitánakhttp://www.life.hu/sztarok/20180513-toth-andi-csunyan-visszaszolt-tornoczky-anitanak.htmlTegnap írtunk róla, hogy háború kezdődött Tóth Andi és Tornóczky Anita között. Anita a #Bochkor című műsorban véleményezte Tóth Andi nyilatkozatát, miszerint a fiatal énekesnő a tengerentúlon is szeretne karriert csinálni, hisz benne, hogy a teheségét ott is elismerik. TV + Sztárok--Aggódnak érte a rajongók: az ügyeletről posztolt Köböl Anitahttp://www.life.hu/sztarok/20180513-aggodnak-erte-a-rajongok-az-ugyeletrol-posztolt-kobol-anita.htmlKöböl Anita az ügyeletről posztolt Facebook oldalára.TV + Sztárok--Mihalik Enikő magyar modell 31. születésnapját ünnepeltehttp://www.life.hu/sztarok/20180512-mihalik-eniko-magyar-modell-31-szuletesnapjat-unnepelte.htmlRengetegen csodálják Mihalik Enikő gyönyörű magyar modellt, akiről szinte senki nem gondolná, hogy pénteken már 31. születésnapját ünnepelte. TV + SztárokOrigoEurovíziós Dalfesztivál: Izraeli győzött, az AWS 21. letthttp://www.life.hu/sztarok/20180513-eurovizios-dalfesztival-2018-izraeli-gyozott-az-aws-21-lett.htmlNetta Barzilai izraeli énekesnő nyerte Toy című dalával a 63. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombaton késő este rendezték Lisszabonban. A Magyarországot képviselő AWS Viszlát nyár című számával a 21. helyen végzett. TV + Sztárok--Dér Heni falatnyi bikiniben lazíthttp://www.life.hu/sztarok/20180512-der-heni-falatnyi-bikiniben-lazit.htmlÚgy tűnik, Dér Heni énekesnő már csütörtökön megkezdte a hétvégi lazítást, medence partjáról posztolt falatnyi bikiniben. TV + SztárokOrigoKis híján tönkrement Papp Gergő és felesége, Judit házasságahttp://www.life.hu/sztarok/20180512-kis-hijan-tonkrement-papp-gergo-pimaszur-es-felesege-judit-hazassaga.htmlSok volt a közös munka, amire majdnem ráment a házasságuk. Papp Gergő és Judit azonban megmentették a kapcsolatukat. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.