Harry herceg esküvője: az udvar köszönetet mondott

Forrás: AFP/Ben Stansall -
köszönet Meghan Markle Harry herceg esküvője Harry herceg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Köszönetet mondott vasárnap a brit királyi család azoknak a tízezreknek, akik Harry herceg és amerikai hitvese, Meghan Markle előző napi esküvőjén lelkesen üdvözölték az újdonsült hercegi házaspárt.

Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő másodszülött fia, II. Erzsébet királynő unokája, aki a hatodik helyen áll a brit trónöröklési sorban, a London nyugati határában fekvő Windsor ősi királyi rezidenciájának Szent György kápolnájában esküdött örök hűséget Meghan Markle-nak.

A házaspár a ceremónia után hintón hajtatott végig a kastély körüli utcákon, amelyeket óvatos becslések szerint is százezer főt meghaladó tömeg szegélyezett, hatalmas üdvrivalgással fogadva Harryt és feleségét. Sokan napokig táboroztak Windsor utcáin, csak azért, hogy vethessenek egy pillantást a hercegre és hitvesére.

A király család Twitter-oldalán megjelent rövid közlemény köszönetet mondott a Windsorban megjelenteknek a lelkesedésért, és azoknak is, akik az Egyesült Királyság más vidékein, a Nemzetközösség országaiban és a világon bárhol másutt figyelemmel kísérték a ceremóniát.
A hercegi esküvőt 79 ország televíziós társaságai közvetítették a helyszínről, és a vasárnap megjelent szakértői becslések szerint világszerte meghaladhatta az egymilliárdot azoknak a száma, akik legalább egy időre belenéztek a műsorba.

Harry herceg és Meghan Markle első csókja az esküvő után Forrás: AFP/Ben Stansall

Nagy-Britanniában a BBC televízió közvetítette az eseményt. A brit közszolgálati médiatársaság vasárnapi kimutatása szerint a hazai csúcsnézettség 13,1 milliós, az egész napos közvetítés időtartamára kivetített átlagos nézettség 8,7 milliós volt.

A vasárnapi brit sajtó rendkívüli terjedelemben tárgyalta Harry és Meghan Markle - az esküvő óta hivatalos titulusuk szerint Sussex hercege és hercegnője - menyegzőjét. A Daily Mail című tömeglap 47, de még a tekintélyes The Sunday Times is 11 teljes, fotókkal igen gazdagon illusztrált újságoldalt szentelt az eseménynek.


Az udvar vasárnapi bejelentése szerint Harry néhai édesanyja, az 1997-ben Párizsban, autószerencsétlenségben elhunyt Diana hercegnő egyik smaragdgyűrűjét adta esküvői ajándékként feleségének.

A ceremónia utáni fogadás, amelyet II. Erzsébet királynő adott a kápolnába meghívott 600 vendég számára, nem volt nyilvános. A vendégek beszámolóit idézve azonban a The Sunday Telegraph azt írta, hogy Károly herceg, Harry édesapja igen megható beszédben ecsetelte örömét, azt, hogy milyen élmény volt végigkövetni, amint "az én drága öreg Harrym" kisfiúból férfivá érik. A trónörökös rendkívül meleg szavakkal üdvözölte Meghan Markle-t és édesanyját, Doria Raglandet is a királyi családban.
A konzervatív vasárnapi lap forrásai szerint Harry is szívhez szóló beszédet tartott, amelyet azonban rendre meg kellett szakítania, mert akárhányszor kiejtette azt a szót a száján, hogy "feleségem", a több száz fős vendégsereg hatalmas üdvrivalgásban tört ki.

A fogadás egyik fénypontja volt, amikor a brit rock veterán világsztárja, Sir Elton John - Harry nagy nevetéssel fogadott kérdésére, hogy "tud-e valaki zongorázni a házban" - eljátszotta néhány slágerét, köztük a Tiny Dancert, amelyet kifejezetten Meghan Markle tiszteletére adott elő. Az 1972-ben megjelent dal a hercegi hitves szűkebb hazája, Kalifornia hangulatát idézi fel.

A Nagy Duett: Erdélyi Tímea és Gönczi Gábor búcsúzotthttp://www.life.hu/sztarok/20180521-a-nagy-duett-erdelyi-timea-es-gonczi-gabor-bucsuzott.htmlEgyre kevesebben vannak A Nagy Duett versenyzői, a jövő héten már az elődöntőre készülhetnek azok a szereplők, akik eddig sikeresen vették az akadályokat.TV + SztárokOrigoA jövő héten is folytatódik a változékony időhttp://www.life.hu/sztarok/20180520-a-jovo-heten-is-folytatodik-a-valtozekony-ido-idojaras.htmlA jövő héten is folytatódik a változékony idő: a napsütés mellett többször várható zápor, zivatar. Ezzel együtt kissé melegszik a levegő, többfelé 25 Celsius-fok felett alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet vasárnap juttattak el az MTI-nek. TV + SztárokOrigoÍgy értékelte a brit sajtó Harry herceg és Meghan Markle esküvőjéthttp://www.life.hu/sztarok/20180520-igy-ertekelte-a-brit-sajto-harry-herceg-es-meghan-markle-eskuvojet-majus-19.htmlA brit sajtó óriási terjedelemben foglalkozott Harry herceg és Meghan Markle esküvőjével, a híradások többnyire az udvari protokoll változásait, a szigorú szabályok enyhülését emelik ki - mondta a közmédia tudósítója az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában. TV + Sztárok--Elhalasztja a nászutat Harry herceg és Meghan Marklehttp://www.life.hu/sztarok/20180520-elhalasztja-a-naszutat-harry-herceg-es-felesege-meghan-markle.htmlA fiatal pár már kedden mint férj és feleség hivatalosak a Buckingham-palotába, hogy részt vegyenek a Károly herceg 70. születésnapja alkalmából rendezett jótékonysági partin.TV + Sztárok--Megnősül Hugh Grant, Anna Ebersteint veszi majd feleségülhttp://www.life.hu/sztarok/20180520-megnosul-hugh-grant-anna-ebersteint-veszi-majd-felesegul.htmlA The Sun úgy tudja, hogy az 57 éves Hugh Grant a hónap végén veszi feleségül Anna Ebersteint, akivel hat éve alkotnak egy párt és három közös gyereket nevelnek.TV + Sztárok--Megtalálták az eltűnt valóságshow-sztár, Joe Tilley holttestéthttp://www.life.hu/sztarok/20180520-megtalaltak-az-eltunt-valosagshowsztar-joe-tilley-holttestet.htmlKolumbiában került elő Joe Tilley holtteste.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.