Galambos Lajos szerint megdöbbentő a feleségével szembeni vádirat

Galambos Lajos feleség vádirat bíróság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tegnap elkezdődött Galambos Lajos első büntetőtárgyalása a közüzemi károkozás miatt a Budaörsi Járásbíróságon. Lajcsi felesége, Boglárka asszony másodrendű vádlott, de mivel korábban sem akart vallomást tenni, ezért a bíró engedélyezte, hogy távol maradjon, és az ügyvédje képviselje.

Lajcsi is megtagadta a vallomástételt, mert az ügyvédje nem tudta áttanulámányozni a 44 ezer oldalas nyomozati anyag egészét. Lajcsi szerint ő az áldozat, nem az elkövető, és panaszt is akar tenni 2015-ös letartóztatás miatt.

"Úgy tettek meggyalázott emberré, hogy az ártatlanságomról nem szólhattam. A börtönben úgy kezeltek, mint valami gyilkost. A kihallgatások alatt a védőm kérésére sem vették le rólam a bilincset" - mondta Lajcsi a Blikknek.

Az ügyészség nem a szolgáltatók adatait, hanem a szakértői véleményeket vette alapul, hogy minél magasabb legyen a büntetési tétel - hangsúlyozta Lajcsi ügyvédje, Dr. Fröhlich Krisztián, aki azt is elmondta, hogy a szolgáltatók már nem tartanak nyilván kárt, a zenész nem tartozik nekik. A vádirat szerint a zenész 81 millió, míg felesége, Boglárka 35 millió forint kárt okozott a közműszolgáltatóknak.

Galambos Lajos - Lagzi Ljacsi tárgyalása a Budaörsi Járásbíróságon 2017 június 7-én - A fotón szereplők hozzájárultak a közléshez Fotó: Szabó Gábor - Origo


Az ügyésznő vádként közölte, hogy a Boglárka Apartmanház közös képviselője fél millió forinttal vesztegette meg az E-On ellenőreit 2014 októberében. A férfi azonban ezt azzal magyarázta, hogy anyagi gondjai miatt akarta lehúzni Lajcsit, de úgy, hogy azt hazudta, az áramellenőrök érintésvédelmi problémát találtak, és ennyiért szemet hunynak.

"Kapóra jött az ellenőrzés. Sajnálom, hogy becsaptam, de nem tudtam, hogy a telefonját ekkor már lehallgatták" - mondta a harmadrendű vádlott.

Lajcsi szerint Boglárkának semmi bűne nincs, mindössze annyi, hogy az ő felesége:
"A feleségemnek semmi más bűne nincs, csak az, hogy a feleségem, és már most látható, vele kapcsolatban egy célja volt az ügyészségnek: mondjon rám valami terhelőt. Bár Boglárka erős asszony, féltem őt, hiszen eddig egyikünk sem volt még ilyen élethelyzetben, és a következményeket már most lelkileg és fizikailag is magunkon viseljük. Én már sok sz.rban voltam, de optimista vagyok, és minden vádpontban bebizonyítom az ártatlanságomat. Ellenem valóban összehordtak ezt-azt, és ha rajtuk múlna, lehet, hogy fel is akasztottak volna. Boglárkának viszont nincs mit bebizonyítani, a vele szembeni vádirat megdöbbentő, elképesztő volt végighallgatni ezt a rengeteg csúsztatott és valótlan információt. Ez olyan, mintha egy férfit megrágalmaznak nemi erőszakkal, mert megvannak az eszközei hozzá. Nevetséges hülyeség" - mondta a zenész a Borsnak.








Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.