Lecserélték Majkát: nem ő lesz a Ninja Warrior műsorvezetője

műsorvezető Tilla Majka Kasza Tibi Ninja Warrior
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Visszatér 2018-ban a Ninja Warrior: az új ninják mellé azonban új műsorvezetők kerülnek. Csak Tilla marad.

Megújul a Ninja Warrior műsorvezetői csapata. Tilla marad, Majka és Mádai Vivien távoznak a produkcióból, helyüket Kasza Tibi és Stohl Luca veszi át.

"Hatalmas rajongója vagyok a műsornak, az első évad minden adását a televízió előtt ülve izgultuk végig a feleségemmel, éppen ezért nagyon örültem a felkérésnek. Tillával már számos műsorban találkoztunk, jól ismerjük egymást, de ez lesz az első közös műsorvezetésünk, amit én nagyon izgatottan várok. Amiatt pedig ne aggódjon senki, hogy távol áll tőlem a sport, mert elméletben óriási szakértő vagyok. Bár egy 5 kg-os súlyt nem tudok felemelni, de pontosan tudom, hogyan kellene" - mondta Kasza Tibi a Blikknek.

Majkát a TV2 másik szuperprodukciójában láthatjuk majd, Mádai Vivien pedig marad a Mokka műsorvezetője, de más műsorokban is feltűnik majd.

Ernyey Béla visszaszólt azoknak, akik kapcsolatát kritizáltákhttp://www.life.hu/sztarok/20180523-ernyey-bela-visszaszolt-azoknak-akik-kapcsolatat-kritizaltak.htmlErnyey Bélát és fiatal szerelmét sokszor kritizálták nyilvánosan a köztük lévő nagy korkülönbség miatt, ám az ő kapcsolatuk kiállta az idő próbáját, és még mindig tart, szemben az őket becsmérlők viszonyaival. Erről írt Facebook-oldalán a stílusos színész. TV + Sztárok--Károly herceg támogatta az esküvőn Meghan Markle édesanyját: a netezők imádják értehttp://www.life.hu/sztarok/20180523-karoly-herceg-tamogatta-az-eskuvon-meghan-markle-edesanyjat-a-netezok-imadjak-erte.htmlMeghan Markle családjából csak édesanyja volt jelen az esküvőn, de Doria Raglandnak sem kellett egyedül éreznie magát: Károly herceg támogatta az örömanyát, az internet népe pedig imádja érte. TV + Sztárok--Sandra Bullock gyerekek levágott fitymájából kinyert őssejtekkel szépül: kiakadtak a netezőkhttp://www.life.hu/sztarok/20180523-sandra-bullock-gyerekek-levagott-fitymajabol-kinyert-ossejtekkel-szepul-kiakadtak-a-netezok.htmlSandra Bullocknak sikerült kivernie a biztosítékot arcápolási szokásaival: bevallotta, hogy gyerekek levágott fitymájából kinyert őssejtekkel szépül. TV + Sztárok--Szabó Ádám negyvenezres számlát csinált szextelefon hívásávalhttp://www.life.hu/sztarok/20180523-szabo-adam-negyvenezres-szamlat-csinalt-szextelefon-hivasaval.htmlSzabó Ádám gyerekkoráról meglehetősen kínos dolgo derült ki a Vigyázat, szülővel vagyok! című műsorban: negyvenezres számlát csinált szextelefonok hívásával. TV + SztárokOrigoElőkerült Meghan Markle szexi grillezős videójahttp://www.life.hu/sztarok/20180523-elokerult-meghan-markle-szexi-grillezos-videoja.htmlNem tudni, hogy II. Erzsébet királynő látta-e azt az 5 évvel ezelőtt készült videót, mely a napokban került újra napvilágra. A képsorokon Meghan Markle, Harry herceg újdonsült felesége mutatja meg, hogy grillezni szexin is lehet. TV + Sztárok--Károly születésnapján jelent meg először hivatalos eseményen Harry és Meghan Markle házaspárkénthttp://www.life.hu/sztarok/20180523-karoly-szuletesnapjan-jelent-meg-eloszor-hivatalos-esemenyen-harry-es-meghan-markle-hazasparkent.htmlKároly herceg 70. születésnapi buliján jelent meg először Harry és Meghan házaspárkén: ugyan pihenni nem volt idejük, mindketten ragyogtak a boldogságtól. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.