Puzsér Róbert falánk kultúrbűnözőnek titulálta ByeAlexet

Forrás: scolar.hu, Facebook/ByeAlex -
vita vélemény Puzsér Róbert ByeAlex
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem először olvashatjuk Puzsér Róbert szókimondó véleményét hazánk ismert személyiségeiről. Most úgy tűnik, hogy ByeAlex vérét kívánja, közösségi oldalán osztotta meg véleményét a X-Faktor zsűritagjáról. Falánk kultúrbűnözőnek és túlértékelt énekesnek nevezte.

"Az én érzékeny pontom a jakuzává tetovált miskolci csődör, ByeAlex – egész nap az új slágerét dúdolgatom. A Széllel szemben című dal klasszis teljesítmény" - írta Facebook-bejegyzésében Puzsér Róbert, aki többek között Vágó Istvánról is elmondta már a véleményét.

ByeAlex munkájában például azt is kifogásolhatónak találja, hogy elindult a Nagyszínpad nevű produkcióban, ahol olyan zenekarok, énekesek versenyezhetnek a hazai fesztiválok nagyszínpados koncertlehetőségeiért, akik még ismeretlenek a magyar közönség előtt.

Puzsér Róbert ByeAlexről is elmondta a véleményét Forrás: scolar.hu, Facebook/ByeAlex

"ByeAlex persze nem volna ByeAlex, ha nem ragadná meg a lehetőséget, hogy áttaposson kevésbé kivételezett pályatársain, akiknek a dalait nem játsszák a rádiók, akik nem kapnak milliókat, hogy klipeket forgassanak, akiket nem promotál orrba-szájba az RTL Klub. ByeAlex arra hivatkozik, hogy formációja, a ByeAlex és a Slepp egy még ismeretlen zenekar, ezért neki igenis joga van velük erről az ugródeszkáról a még nagyobb hírnév felé rugaszkodni. Egyrészt: miféle név ez? ByeAlex és a Slepp?! Miért nem mindjárt ByeAlex és a Csürhe? Miért nem ByeAlex és a Csicskák" - fejtegeti Puzsér.

"Mi lett abból a kölyökből, aki pár éve még a filozófiai végzettségével meg Friedrich Nietzschével menőzött, miközben négy égtáj felé harsogta, hogy mennyire irtózik a bulvártól? Mi lett abból a kölyökből, akinek a kedvese farkasok közt nevelkedett, táncolt a délibábbal, a kócos haját meg reggelente szelek fonták?" - teszi fel ezek után a kérdést a hazai hírességek legnagyobb kritikusa, majd néhány sorral lejjebb falánk kultúrbűnözőnek nevezi ByeAlexet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.