Kerényi Miklós Gábor vita Verebes István botrány KERO
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Verebes István egy interjúban azzal vádolta Kerényi Mikós Gábort, hogy egyszer üvöltözött vele. Kero most nyílt levélben szólt vissza neki.

Verebes István a Független Hírügynökségnek adott interjúban vádolta meg Kerót azzal, hogy egyszer üvöltözött vele.

Elkezdett üvöltözni, mondtam, hogy amíg én a színpadon vagyok, ezen a hangon nem beszélhet. De megint üvöltött, mondtam, ne üvöltsél, mert odamegyek és úgy pofon váglak, hogy kirepül a fogsorod. Erre azt mondta, hogy akkor szünet. Velem soha többé nem kiabált" – nyilatkozta a színész.

Az interneten üzenget egymásnak Verebes István és Kero Forrás: MTI/Zih Zsolt, Mokka

Kerényi Miklós Gábor sem hallgatott sokáig, hivatalos Facebook oldalán szólt vissza Verebesnek. Ő máshogyan emlékszik vissza az esetre és abban a hitben élt, hogy a színész tiszteli őt.

Úgy hittem, hogy gond nélkül szimpatizálsz velem és elismered azt a munkát - a rendezőét és a színházvezetőét -, amit végzek, miközben én mindig tiszteltelek és szerettelek. Nemcsak azért, mert édesanyám Kéry Margit kedves növendéke voltál a Szinin és mert imádtam Szinetár Miklós rendezésében már akkor is zseniális Viktor alakításod. Hanem azért is, mert a humorod mögött rejlő keserű kritikai mag mindig lenyűgözött. Kilencvennél többször játszottad el a Bozzit, utána örömmel rendezted meg a Mágnás Miskát és később, 2014-ben a Cirkuszhercegnő megrendezésére is igent mondtál. Sőt, az átdolgozást kéz a kézben velem végezted és miközben szemtől szembe nekem csak dicséretet mondtál, számtalanszor ebédeltünk, kávéztunk együtt remek hangulatban – egészen 2017-ig."

Jenson Button eljegyezte modell barátnőjét, Brittny Wardothttp://www.life.hu/sztarok/20180613-jenson-button-eljegyezte-modell-baratnojet-brittny-wardot.htmlA 38 éves Jenson Button másodszor is megnősül: elveszi a volt Playboy-modellt, Brittny Wardot. TV + Sztárok--Otthagyja a gitáros a 30 Seconds To Mars zenekarthttp://www.life.hu/sztarok/20180613-otthagyja-a-gitaros-a-30-seconds-to-mars-zenekart.htmlTizenöt éve zenél a 30 Seconds To Mars zenekarban Tomi Millicevic gitáros, aki most úgy döntött, otthagyja a zenekart. TV + Sztárok--Elveheti a bíróság Angelia Jolie-tól a gyerekekethttp://www.life.hu/sztarok/20180613-elveheti-a-birosag-angelia-jolie-gyerekeit-brad-pitt.htmlAngelina Jolie az utóbbi hónapokban rendszerint akadályozta, hogy gyermekei találkozhassanak apjukkal, Brad Pittel. Ez azonban nem tetszett a bíróságnak és a színésznő most ultimátumot kapott. TV + Sztárok--Hónapokra eltűnik a nyilvánosság elől Katalin hercegnéhttp://www.life.hu/sztarok/20180613-honapokra-eltunik-a-nyilvanossag-elol-katalin-hercegne-lajos-herceg.htmlValószínűleg nem vállal őszig hivatalos feladatokat és nyilvános megjelenéseket Katalin hercegné, aki szeretne újszülött gyermekével, Lajossal foglalkozni. TV + Sztárok--Görög Zita és párja lassan haladtak kapcsolatuk elejénhttp://www.life.hu/sztarok/20180613-gorog-zita-es-parja-lassan-haladtak-kapcsolatuk-elejen.htmlElső közös gyermekét várja Görög Zita és párja, Laczkó Zsolt. A modell most arról mesélt, hogyan ismerkedett meg párjával, és hogyan illeszekdett be a férfi a családjába. TV + SztárokOrigoJakupcsek Gabriella hamarosan az ATV-n fog műsort vezetnihttp://www.life.hu/sztarok/20180613-jakupcsek-gabriella-hamarosan-az-atvn-fog-musort-vezetni.htmlJakupcsek Gabriellát 2015 óta nem láthatjuk képernyőn, de úgy tűnik, ez már nem sokáig lesz így. A műsorvezető megegyezett az ATV-vel.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.