Öltözéke miatt rúgták ki élő műsorból Amal Al Awadhit, a kuvaiti állami tévé műsorvezetőjét

öltözék kirúgás elő Kuvait
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Meglepő fordulatnak lehettek szemtanúi azok, akik kuvaiti tévécsatorna adását nézték a napokban. Az egyik élő műsorban ugyanis kirúgták a műsorvezetőt.

Azonnal távoznia kellett a 29 éves Amal Al Awadhinak a kuvaiti tévécsatornától. Az egyik szórakoztató műsor vezetőjére ugyanis nagyon sok néző tett panaszt, így még az adás alatt kirúgták. Egyszerűen lekeverték az adást, többé pedig már nem lehet majd látni a csatornán Amalt, mindezt pedig azért, mert sokak szerint nem volt megfelelő az öltözéke.

A nézők a Twittert árasztották el panaszaikkal, ugyanis szerintük ramadan alatt nem megfelelő az a viselet, amit Amal hordott. Ezzel szemben a kirúgott műsorvezető azt nyilatkozta, nagy figyelmet fordított arra, hogy mit visel és hogyan beszél, éppen a ramadan miatt. És még az sem biztos, hogy ezért küldték el, ugyanis a hivatalos indokot senki nem közölte vele.

Sztárok, akik szüzességi gyűrűt hordtak: Hilary Duff és Miley Cyrus is viseltehttp://www.life.hu/sztarok/20180613-sztarok-akik-szuzessegi-gyurut-hordtak-hilary-duff-es-miley-cyrus-is-viselte.htmlEgy időben valóságos divat volt a világsztároknál a szüzességi gyűrű, ám szinte senki nem tudta tartani a fogadalmát az esküvőig. Egy mindent elsöprő szerelem azonnal fontosabbá vált, mint az ékszer, így Miley Cyrus és Hilary Duff is gyorsan megfeledkezett ígéretéről. TV + SztárokOrigoÁbrahám Edit visszatér a Barátok köztbehttp://www.life.hu/sztarok/20180614-abraham-edit-visszater-a-baratok-koztbe-sorozat.htmlÖt év után visszatér a Barátok köztbe Ábrahám Edit, azaz Berényi Claudia. TV + Sztárok--Krencsey Hella eltűnt a Facebookról: nem tudni, mi történthttp://www.life.hu/sztarok/20180614-krencsey-hella-eltunt-a-facebookrol-nem-tudni-mi-tortent.htmlKrencsey Hella és a könyv oldala is eltűnt a Facebookról. Vajon ő szüntette be a profilokat, vagy valaki más keze van a dologban? TV + SztárokOrigoÍgy emlékeztek meg barátai Paudits Béláról: megrendítette őket a színművész halálának hírehttp://www.life.hu/sztarok/20180614-igy-emlekeztek-meg-baratai-paudits-belarol-megrenditette-oket-a-szinmuvesz-halalanak-hire.htmlBarátai, egykori kollégái mind abban reménykedtek, hogy Paudits Béla ezúttal is felépül betegségéből, de sajnos nem így lett. A színművész lánya látogatása után távozott az élők sorából, mindössze 68 évesen. Barátai és egykori kollégái megrendültek a hír hallatán, mindenkinek nagyon fog hiányozni. TV + Sztárok--Paudits Bélát lánya még meg tudta látogatni a kórházban, utána távozott a színészhttp://www.life.hu/sztarok/20180614-paudits-belat-lanya-meg-meg-tudta-latogatni-a-korhazban-utana-tavozott-a-szinesz.htmlPaudits Béla hosszú betegeskedés után távozott az élők sorából, az agyi infarktust már nem tudta leküzdeni. Utoljára azonban még el tudott búcsúzni egyetlen gyermekétől, lánya a kórházban látogatta meg, ezután halt meg a színművész. TV + Sztárok--Vízbe fulladt Bode Miller világbajnok síelő másfél éves kislányahttp://www.life.hu/sztarok/20180612-vizbe-fulladt-bode-miller-vilagbajnok-sielo-2-eves-kislanya-emmy.htmlBode Miller síelő közösségi oldalán tette közzé a megrendítő hírt: másfél éves kislánya, Emmy vízbe fulladt. TV + SztárokAFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.