Paudits Bélát lánya még meg tudta látogatni a kórházban, utána távozott a színész

Forrás: MTI/Kollányi Péter -
halál látogatás lánya Paudits Béla
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Paudits Béla hosszú betegeskedés után távozott az élők sorából, az agyi infarktust már nem tudta leküzdeni. Utoljára azonban még el tudott búcsúzni egyetlen gyermekétől, lánya a kórházban látogatta meg, ezután halt meg a színművész.

Paudits Béla 68 évesen, június 13-án távozott az élők sorából. A színművésznek sok gondja volt az egészségével, végül agyi infarktust kapott, amiből már nem tudott felépülni. Jobb oldala lebénult, beszélni sem tudott, de barátai és gondozója látogatták őt és remélték, hogy jobban lesz. Az ismerősökön kívül régóta nem látott lánya, Emília is bement hozzá a kórházba, ő volt az utolsó látogatója.

Paudits Béla színművész még találkozott lányával Forrás: MTI/Kollányi Péter

„Béla meghalt, a lánya értesített" – értesült a Blikk Paudits Béla gondozójától,hogy a színművész még megvárta lányát, csak utána távozott. A lap információi szerint

Emília sokáig nem tudott bemenni apjához, ugyanis egyedül van kisfiával, akivel Paudits Béla sosem találkozott.

A művész abban reménykedett, ha fizikailag jobban lesz, megismerheti majd unokáját, de erre sajnos nem került sor. A színész szeretett macskájától sem tudott elköszönni, megkérte ugyan gondozóját, hogy hívasson elő egy közös képet róla és a cicáról, de sajnos már ezt sem láthatta.

Megdöbbentette az internet népét a 13 éves kislány produkciója: tehetségkutatóban indulthttp://www.life.hu/sztarok/20180613-megdobbentette-az-internetet-a-13-eves-kislany-produkcioja.htmlAlig mert megszólalni a 13 éves Courtney Hadwin, amikor az America's Got Talent színpadára lépett, ám amikor elkezdte énekelni a Hard to Handle című számot, a közönség lélegzete is elállt. TV + Sztárok--Az interneten üzenget egymásnak Kero és Verebes Istvánhttp://www.life.hu/sztarok/20180613-az-interneten-uzenget-egymasnak-kero-es-verebes-istvan-botrany.htmlVerebes István egy interjúban azzal vádolta Kerényi Mikós Gábort, hogy egyszer üvöltözött vele. Kero most nyílt levélben szólt vissza neki. TV + SztárokOrigoMegszólalt David Beckham egykori szeretője, Rebecca Looshttp://www.life.hu/sztarok/20180613-megszolalt-david-beckham-egykori-szeretoje-rebecca-loos.htmlDavid Beckham korábbi szeretője, Rebecca Loos egy érdekes bejegyzést tett közzé közösségi oldalán azután, hogy a média a Beckham házaspár válásáról kezdett el pletykálni. TV + Sztárok--Újabb részletek derülnek ki Anthony Bourdain halálával kapcsolatbanhttp://www.life.hu/sztarok/20180613-ujabb-reszletek-derulnek-ki-anthony-bourdain-halalaval-kapcsolatban-szerelem.htmlEgyre több részlet derül ki Anthony Bourdain halálával kapcsolatban: a séf állítólag reménytelenül szerelmes volt egy olasz színésznőbe. TV + Sztárok--Elveheti a bíróság Angelia Jolie-tól a gyerekekethttp://www.life.hu/sztarok/20180613-elveheti-a-birosag-angelia-jolie-gyerekeit-brad-pitt.htmlAngelina Jolie az utóbbi hónapokban rendszerint akadályozta, hogy gyermekei találkozhassanak apjukkal, Brad Pittel. Ez azonban nem tetszett a bíróságnak és a színésznő most ultimátumot kapott. TV + Sztárok--Otthagyja a gitáros a 30 Seconds To Mars zenekarthttp://www.life.hu/sztarok/20180613-otthagyja-a-gitaros-a-30-seconds-to-mars-zenekart.htmlTizenöt éve zenél a 30 Seconds To Mars zenekarban Tomi Millicevic gitáros, aki most úgy döntött, otthagyja a zenekart. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.