Micsoda ajándék! Elképesztő dologgal lepte meg Klárikát Korda György

Korda György Balázs Klári luxusautó házassági évforduló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
38. házassági évfordulóját ünnepli Korda György és Balázs Klári. Klárika elképesztő ajándékot kapott szeretett férjétől.

38 éve már annak, hogy Korda György és Balázs Klári egybekeltek. A Borsnak elmesélték megismerkedésük történetét, és azt is, hogy mit kapott Klárika a jeles évfordulóra imádot Gyurijától.

"Őt mindenki imádta. Pont ezért tartottam tőle, és nem akartam elmenni 1980-ban a műsorába, amikor hívott. Nem akartam helyzetbe kerülni. Hát nem oda kerültem. Hála a jó istennek!" - mesélte Klárika, aki játékosan emlékeztette is férjét rögtön a házassági évforulójukra, ami 21-én lesz.

Korda György és Balázs Klári 38. házassági évfordulójukat ünneplik Forrás: InterCom


Korda azonban jelezte Klárikának, hogy ő bizony arról ne feledkezzen meg, hogy már bezsebelte az ajándékát, ami nem más, mint egy vadonatúj Volvo. Ám nem ez volt a legnagyobb ajándék, amit Klárika kapott, negyvenedik szülinapjára férje egy hotelt vett neki.

Kasza Tibinél betelt a pohár, keményen kiosztotta Cseke Katinkáékathttp://www.life.hu/sztarok/20180616-kasza-tibinel-betelt-a-pohar-kemenyen-kiosztotta-cseke-katinkaekat.htmlA Pénzt vagy éveket! házigazdája nem kímélte Cseke Katinkáékat, ugyanis nem sikerült betartaniuk a játékszabályokat.TV + SztárokOrigoLekapcsolták a rendőrök a Viszkist: megint törvényt szegetthttp://www.life.hu/sztarok/20180616-lekapcsoltak-a-rendorok-a-viszkist-megint-torvenyt-szegett.htmlIttas vezetésért bevonták Ambrus Attila jogosítványát - írja a Blikk. A Viszkis nem is tagadta a lap értesüléseit, elmondta, hogy a múlt hétvégén állították meg a rendőrök vidéken, megszondáztatták és azonnal el is vették a vezető enegedélyét.TV + Sztárok--A luxusfeleségek választottak a botox és a mimika közötthttp://www.life.hu/sztarok/20180615-a-luxusfelesegek-valasztottak-a-botox-es-a-mimika-kozott.htmlA Feleségek luxuskivitelben szereplői, Köllő Babett, Yvonne Dederick és Smaltig Dalma kényes kérdésekre válaszoltak. Az is felmerült, hogy mi a fontosabb, a feszes bőr vagy a mimika. TV + SztárokOrigoLerondázta Selena Gomezt Stefano Gabbana: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180615-lerondazta-selena-gomezt-stefano-gabbana-foto.htmlEgyszerűen lerondázta Selena Gomezt egy nyilvános poszt alatt Stefano Gabbana.TV + Sztárok--Ennyit változtak a Jurassic Park szereplői: így néztek ki a színészek akkor, s így néznek ki mosthttp://www.life.hu/sztarok/20180615-ennyit-valtoztak-a-jurassic-park-szereploi-fotok.htmlNagy durranás volt 1993-ban a Jurassic Park, de még most is sokan rajonganak az első filmért, pedig 25 év telt el a bemutatása óta. Nézd meg, mennyit változtak a szereplők, hiszen az évek rajtuk is hagytak nyomot. TV + SztárokOrigoEmily Ratajkowski fürdőruhában mutatta meg fenekét hátulról: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180615-emily-ratajkowski-furdoruhaban-mutatta-meg-feneket-hatulrol-foto.htmlEmily Ratajkowski nem vetkőzött ki önmagából, ismét megmutatta, mennyire szexi. Természetesen egy dögös fürdőruhában, hátulról. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.