ÉNB Alexa összeköltözött 26 évvel idősebb párjával

Forrás: TV2/Mokka -
ÉNB Alexa párkapcsolat összeköltözés szerelem Koholák Alexandra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hamar szintet lépett Koholák Alexa és 26 évvel idősebb párja, Balázs kapcsolata: a pár már össze is költözött.

Koholák Alexát nem érdekli, mit mondanak kritikusai, köszöni, jól megvan kedvesével, a nála 26 évvel idősebb Balázzsal. A pár egy spirituális tanfolyamon ismerkedett meg egymással, és hamar egymásba szerettek. Kiderült, az Éjjel-Nappal Budapest korábbi sztárja fedte fel előbb az érzéseit.

Az volt a fordulópont, amikor Szandi elmondta, szerelmes belém. Négy éve, amióta elhunyt a feleségem, senkivel nem volt kapcsolatom, a spiritualitás töltötte ki az életemet. De kommunikálok az univerzummal, ezért megnéztem, mik a lehetőségeink. Megtudtam, hogy nem csak lehetőségeink, de konkrét feladatunk is van" – mesélte Balázs a hot! magazinnak.

Nagy a szerelem Alexa és Balázs között Forrás: TV2/Mokka

A pár azt is elárulta, annyira szeretik egymást, hogy már össze is költöztek.

Azt hittem, voltam már szerelmes, de ez valami egészen más. Ez nem evilági dolog! Bármikor alárendelem magam Balázsnak, neki köszönhetek mindent" – nyilatkozta Alexa.

Tücsi elmondta a véleményét a vb focistáiról: megelégelte a színészkedésükethttp://www.life.hu/sztarok/20180628-tucsi-elmondta-a-velemenyet-a-vb-focistairol-megelegelte-a-szineszkedesuket.htmlTücsi szereti a focit, és lelkesen követi a vb-t, de megeléhelte a futballisták viselkedését. Facebookon osztotta meg véleményét. TV + SztárokOrigoA héten bejelentheti visszavonulását Gera Zoltánhttp://www.life.hu/sztarok/20180628-a-heten-bejelentheti-visszavonulasat-gera-zoltan-focista.htmlValószínűleg még a héten bejelenti visszavonulását Gera Zoltán. TV + Sztárok--Rajongói elképedtek Celine Dion új külsején: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180628-rajongoi-elkepedtek-celine-dion-uj-kulsejen-foto.htmlSzőke tincseket villantott Celine Dion a közösségi oldalán: rajongói alig ismertek rá. TV + Sztárok--R. Kárpáti Péter szerepét fia, András veszi át a Barátok köztbenhttp://www.life.hu/sztarok/20180628-r-karpati-peter-szerepet-fia-andras-veszi-at-a-baratok-koztben.htmlNosztalgiaepizódot készít a Barátok közt, amelyben R. Kárpáti Péter fiatalkori karakterét a színész fia, András fogja játszani. TV + Sztárok--Palvin Barbi szétnyitotta a combjait: szerinted volt rajta bugyi? (18+)http://www.life.hu/sztarok/20180628-palvin-barbi-szetnyitotta-a-combjait-szerinted-volt-rajta-bugyi.htmlMár régóta várt arre a világ, hogy Palvin Barbi megmutassa azt, amit eddig még nem lathattunk. Most eljött a pillanat, a modell beterpesztett. TV + Sztárok--Fábián Juli telefonszámát másnak adták, értesítést kaptak a rokonaihttp://www.life.hu/sztarok/20180627-fabian-juli-telefonszamat-masnak-adtak-ertesitest-kaptak-a-rokonai.htmlDecemberben hunyt el Fábián Juli énekesnő. A telefonszámát a szolgáltató azonban máris másnak adta. Rokonai, barátai, akik még nem törölték ki az énekesnő telefonszámát, felkavaró üzenetett kaptak. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.