VV Indián drogügye miatt felfüggesztett börtönt kapott, visszatérne a képernyőre

drog tévé VV Indián felfüggesztett börtön Serbán György
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy év hat hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott első fokon VV Indián, azaz Serbán György, de az ügyész letöltendőt kért az egykori valóságshow-szereplőre. VV Indián arról beszélt, hogy visszatérne a képernyőre.

Még 2016 nyarán tartóztatták le VV Indiánt, drogbritoklással, majd kereskedelemmel vádolták. Fél évet volt előzetes letartóztatásban, majd háziőrizetbe helyezték, amelyből tavaly novemberében szabadult.

A Blikk most megtudta, hogy egy év hat hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték első fokon. Serbán György azonban nem tétlenkedik, bár az ítélet még nem végleges, vár még rá tárgyalás, hiszen az ügyész letöltendő börtönbüntetést kért.

VV Indián újra tévézni szeretne Forrás: RTL Klub

"Elvagyok, élvezem az életet, nem lógatom a lábam, már dolgozom is. Egy belvárosi pubban pultozom, szabadidőmben pedig motorozgatok. Sok időt töltök a lányommal, Renivel és az unokámmal. Dominik négyéves, most igyekszem bepótolni a kimaradt időt, és próbálok neki megfelelni nagypapaként. Nagy terveim vannak a jövőre nézve a sport és a tévézés terén is, szeretnék visszatérni a képernyőre. Bár nem mondhatok még semmit, de nagy dobásra készülö" - mondta a lapnak VV Indián.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.