Erzsébet királynő halála esetén Károly herceg egy órán belül király lesz

halál Erzsébet királynő temetés Károly herceg beiktatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megtartották II. Erzsébet királynő gyászgyakorlatát, ám a protokollszakértő szerint ez nem számít kuriózumnak, hiszen időről időre el kell végezni, hogy mindenki tisztában legyen a feladatával. Ezen kívül az is kiderült, hogy Károly herceget 1 órán belül beiktatják majd új posztjára. 

Micski Marianna protokollszakértő volt a Mokka vendége annak kapcsán, hogy a napokban elpróbálták II. Erzsébet királynő gyászgyakorlatát. Az eseményen természetesen nem vett részt a királynő.

A szakértő szerint fontos ezt időről időre elpróbálni, hiszen több mint 60 éve nem történt meg, hogy az uralkodó elhalálozzon, fontos, hogy a láncszem minden eleme tudja a feladatát. Először a családtagokat értesítik majd a sajnálatos eseményről, majd a királynő titkárát, egyébként az egész protokoltt az uralkodó titkársága fogja majd össze.

Azt is tudni lehet, hogy 1-2 órán belül összeül a parlament mindkét háza, Károly herceget pedig beiktatják. A médiumok közül pedig a BBC kapja meg a jogot arra, hogy hírt adjon a sajnálatos eseményről.

"Maximum 2 órán belül össze kell hívni a parlament mindkét házát, akik már az új uralkodót fogják beiktatni" - mondta a protokollszakértő. "Ha Károly kerül a trónra az esemény bekövetkezte után, akkor 1 órán belül beszédet kellene mondania. Itt gyakorlatilag a nekrológok, a dokumentumok, az írásos anyagok megvannak ahhoz, hogy a sajtó elé álljanak" - tette hozzá Micski Marianna.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.