Így néz ki ma A klinika egykori sztárja, Gaby Dohm

A klinika sorozat akkor és most Gaby Dohm
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ma is csodásan néz ki a 80-as évek egyik legkedveltebb német-osztrák színésznője, A klinika sztárja, Gaby Dohm.

A fél világ a szívébe zárta a 80-as években A klinika című német tévésorozat szereplőit. Ki ne emlékezne a jóképű professzorra vagy éppen Christa nővérre? Gaby Dohm színésznő ma már 74 éves, de még mindig csodásan fest.

Így festett a zínésznő A klinika című sorozatban

A nagysikerű sorozat után feltűnt néhány epizód erejéig a Derrickben, játszott az Álomhajóban is, de még ma is látható néha a tévéképernyőn Németországban. 1974-ben férjhez ment, egy gyermeke van.

Nemrég a mücheni filmfesztivál vörös szőnyegén kapták lencsevégre, mutatjuk a friss fotót róla!

Gaby Dohm 74 évesen is gyönyörű Forrás: Getty Images/2018 Getty Images/Hannes Magerstaedt

Szabó Ádám elmondta a véleményét Tóth Andi közösségi médiás botrányairólhttp://www.life.hu/sztarok/20180703-szabo-adam-elmondta-a-valemenyet-toth-andi-kozossegi-medias-botranyairol.htmlBarcelonában nyaralt Szabó Ádám és Tóth Andi. Élvezték az együtt töltött időt, ám Szabó Ádám elmondta a véleményét énekes kedvese közösségi médiás botrányairól. TV + SztárokOrigoZacher Gábor szerint vissza kellene fogni Schobert Lara közösségi médiás szerepléséthttp://www.life.hu/sztarok/20180703-zacher-gabor-szerint-vissza-kellene-fogni-schobert-lara-kozossegi-medias-szerepleset.htmlKáros lehet a túlzott közösségi média használat Schobert Larára és a hozzá hasonló gyerekekre Zacher Gábor addiktológus szerint. Úgy látja, hogy Magyarország nem készült fel a közösségi médiától való függésre, ez egy új betegség, amit kezelni kell. TV + SztárokOrigoPártos Csillának ki kell költöznie Pécsi Ildikó lakásábólhttp://www.life.hu/sztarok/20180703-partos-csillanak-ki-kell-koltoznie-pecsi-ildiko-lakasabol-uzent-a-szinesznonek.htmlAz ítélet jogerős: Pártos Csillának el kell hagynia otthonát, ám úgy gondolja, ez fiára nem vonatkozik. Szerinte neki joga van ahhoz, hogy Pécsi Ildikó lakásában maradjon, így az ő sorsát még bizonytalannak érzi. TV + SztárokFotó: Hámori Zsófia/Life.huVolt fesztivál: exkluzív interjút adott a Life.hu-nak Alan Walkerhttp://www.life.hu/sztarok/20180703-volt-fesztival-exkluziv-interjut-adott-a-lifehunak-alan-walker-dj.htmlA mindössze 20 éves norvég-brit állampolgárságú Alan Walker idén 38 helyett ugrott előre a TOP 100-as DJ listán, jelenleg a 17. helyen tanyázik. A Feded című zenéje lassan eléri a 2 milliárdos letöltést, ezzel bátran mondhatjuk, hogy belépett a világsztárok körébe. Fellépett a Volt fesztiválon, ahol kizárólag a Life.hu-nak adott egy exkluzív interjút, sikerről, maszkról, valamint a nagy tervekről, amiket most szeretne megvalósítani.TV + SztárokOrigo Tóth Vera gratulált barátjának, Mujahid Zolinak, aki diplomás jazzénekes letthttp://www.life.hu/sztarok/20180703--toth-vera-gratulalt-baratjanak-mujahid-zoltannak-aki-diplomas-jazzenekes-lett.htmlTóth Vera egyik legjobb barátja, Mujahid Zoltán lediplomázott. Az énekesnő az Instagramján is megosztotta örömét a világgal. TV + SztárokOrigoOdavannak a nők Hajdú Péter legfrissebb fotóiérthttp://www.life.hu/sztarok/20180703-odavannak-a-nok-hajdu-peter-legfrissebb-fotoiert-instagram.htmlHajdú Péter időről időre megoszt a nyaralásairól vagy a gyerekeiről fotókat a közösségi oldalon, és van, hogy szelfivel jelentkezik be. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.