Pártos Csillának ki kell költöznie Pécsi Ildikó lakásából

kilakoltatás válás Pécsi Ildikó család bíróság per költözés Pártos Csilla
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az ítélet jogerős: Pártos Csillának el kell hagynia otthonát, ám úgy gondolja, ez fiára nem vonatkozik. Szerinte neki joga van ahhoz, hogy Pécsi Ildikó lakásában maradjon, így az ő sorsát még bizonytalannak érzi. 

"A jelenlegi állás szerint ellenem született határozat, s amíg a fiamra vonatkozó felszólítás nem érkezik, addig neki nem kell elhagynia az otthonát" - mondta a Blikknek Pártos Csilla. Már jogerős a határozat: ki kell költöznie volt anyósa, Pécsi Ildikó lakásából.

Ahogy hétfői cikkünkben megírtuk, a színésznő ügyvédje ezt máshogy látja. Dr. Magyar György szerint a fiatalember nem maradhat a lakásban, hiszen ha az édesanyját kiköltözésre kötelezték, akkor neki is mennie kell. Pártos szerint azonban fia, Csaba (20) sorsa még nem dőlt el.

Pártos Csilla szerint fia sorsa még nem dőlt el Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu, Forrás: MTVA

"Az én lelkiismeretem tiszta, és bár a körülmények nem a legkedvezőbbek – például részemről nincs anyagi jólét mint a másik oldalon –, mégsem vagyok boldogtalan, és sosem felejtem el, hogy a bíróságon időről időre az egykori családommal találkozom, és bízom abban, hogy az ügy pozitív fordulatot vesz, és mindkét fél számára előnyösen zárul" - mondta a műsorvezető. Azt is hangsúlyozta, hogy az utolsó pillanatig küzdött a házasságáért, de bármilyen hátrány éri a következő ítélethirdetéskor, elfogadja azt.

"A jog nem mindig igazságos. Jogszolgáltatás van, nem igazságszolgáltatás. Mivel nem voltam számító, előretekintő, számomra nem túl kedvező a mostani helyzet, de szerencsére erős férfiak vesznek körül, most már a párommal, Dániellel kiegészülve véd dr. Gerencsér András, és a fiam is mellettem áll, úgyhogy a legjobb kezekben vagyok, a többit a sorsra bízom" - mondta Pártos.

Zacher Gábor szerint vissza kellene fogni Schobert Lara közösségi médiás szerepléséthttp://www.life.hu/sztarok/20180703-zacher-gabor-szerint-vissza-kellene-fogni-schobert-lara-kozossegi-medias-szerepleset.htmlKáros lehet a túlzott közösségi média használat Schobert Larára és a hozzá hasonló gyerekekre Zacher Gábor addiktológus szerint. Úgy látja, hogy Magyarország nem készült fel a közösségi médiától való függésre, ez egy új betegség, amit kezelni kell. TV + SztárokOrigoPaudits Bélát soha nem érdekelte a szexualitáshttp://www.life.hu/sztarok/20180703-paudits-belat-soha-nem-erdekelte-a-szexualitas-a-szex.htmlBár a lányok kedvelték intelligenciájáért, Paudits Béla ő sosem hajszolta a szexuálisn élvezeteket. Egyszerűen nem érdekelte. Erről a színész maga írt könyvében. TV + Sztárok-- Tóth Vera gratulált barátjának, Mujahid Zolinak, aki diplomás jazzénekes letthttp://www.life.hu/sztarok/20180703--toth-vera-gratulalt-baratjanak-mujahid-zoltannak-aki-diplomas-jazzenekes-lett.htmlTóth Vera egyik legjobb barátja, Mujahid Zoltán lediplomázott. Az énekesnő az Instagramján is megosztotta örömét a világgal. TV + SztárokOrigoOdavannak a nők Hajdú Péter legfrissebb fotóiérthttp://www.life.hu/sztarok/20180703-odavannak-a-nok-hajdu-peter-legfrissebb-fotoiert-instagram.htmlHajdú Péter időről időre megoszt a nyaralásairól vagy a gyerekeiről fotókat a közösségi oldalon, és van, hogy szelfivel jelentkezik be. TV + SztárokOrigoVolt fesztivál: exkluzív interjút adott a Life.hu-nak Alan Walkerhttp://www.life.hu/sztarok/20180703-volt-fesztival-exkluziv-interjut-adott-a-lifehunak-alan-walker-dj.htmlA mindössze 20 éves norvég-brit állampolgárságú Alan Walker idén 38 helyett ugrott előre a TOP 100-as DJ listán, jelenleg a 17. helyen tanyázik. A Feded című zenéje lassan eléri a 2 milliárdos letöltést, ezzel bátran mondhatjuk, hogy belépett a világsztárok körébe. Fellépett a Volt fesztiválon, ahol kizárólag a Life.hu-nak adott egy exkluzív interjút, sikerről, maszkról, valamint a nagy tervekről, amiket most szeretne megvalósítani.TV + SztárokOrigoVajna Tímea nevét tetováltatta magára egy nőhttp://www.life.hu/sztarok/20180702-vajna-timea-nevet-tetovaltatta-magara-egy-no.htmlRengetegen követik Vajna Timi közösségi oldalát, most pedig egyik rajongója úgy szerette volna bizonyítani szeretetéről, hogy magára tetováltatta Tímea nevét. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.