Kis Grófo balesetét már az ügyészség vizsgálja

Forrás: Pozsonyi Roland -
Kis Grófo Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség kamion sérülés baleset nyomozás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Még vizsgálják, hogy a zenész, Kis Grófo vétett-e a közlekedési szabályok ellen abban a balesetben, amely tavaly decemberben történt. Grófo reméli, a szakértők megállapítják, hogy ártatlan. Az ügyet a rendőrség átadta a Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészségnek.

Kis Grófo még decemberben ütközött fehér Audijával az M1-es autópályán két kamionnal Tatabánya térségében. A Bors megtudta, jelenleg azt vizsgálják, hogy a zenész szabálytalankodott-e. A belesetben Grófo három utasa is megsérült.

Az üggyel kapcsolatban dr. Miskolczi Ivett, a Komárom-Esztergom megyei főügyészség szóvivője a lapnak a következőt nyilatkozta:

"Az ügyben közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt van folyamatban büntetőeljárás, a rendőrség egy férfit hallgatott ki gyanúsítottként. A Tatabányai Rendőrkapitányság 2018. július 9. napján megküldte az iratokat az illetékes Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészségnek, azonban az ügyben érdemi döntés még nem született."

Kis Grófo azt mondja, ez tűnt a legjobb manővernek az adott körülmények között Forrás: Pozsonyi Roland

Megkeresték Kis Grófot is, aki elmondta: hivatalos levelet még nem kapott, de tudja, hogy hosszabbítás történt az ügyben. "Sokan azt gondolták, hogy a leállósávban közlekedtem, de nem ez történt. Egy kanyar utáni torlódásban történt a baleset, nem száguldoztam és hiába fékeztem, sajnos már nem tudtam megállítani az autót. Nem tudom, mit fognak dönteni, de bízom abban, hogy a szakértők átlátják a helyzetet és méltányosak lesznek, mert egyáltalán nem érzem magam hibásnak" - mondta. Hozzátette: abban a helyzetben ez tűnt a legjobb manővernek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.