Pártos Csilla új szerelmével tervezi a jövőt: hamarosan összeköltöznek

Fotó: Zih Zsolt/MTVA -
szerelem költözés Pártos Csilla
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pártos Csillát már a költözés sem zavarja: új szerelme mellett ismét boldog, kapcsolatuk pedig fontos fordulóponthoz érkezett. 

Pártos Csillának az elmúlt években sok keserűség jutott, miután férjével elváltak, volt anyósával, Pécsi Ildikóval pedig jogi csatározásba kezdtek. Több egymás ellen folyó ügyük is volt, a két legjelentősebb azonban a Pécsi Ildikó által indított lakáskiürítési per, és a Pártos Csilla által kezdeményezett rokontartás. Előbbit megnyerte a művésznő, ami azt jelenti, hogy Pártos Csillának és fiának ki kell költöznie a budai házból, amelyben eddig éltek, és ami Pécsi Ildikó tulajdonában áll.

Pártos Csilla nagyon boldog Fotó: Zih Zsolt/MTVA

Úgy tűnik azonban, hogy Pártos Csilla már nem is bánja, hogy így alakultak a dolgok, ugyanis ez új párjával egy márföldkövet jelent az életükben: eldöntötték, hogy összeköltöznek. „Nagyon boldogok együtt, hamarosan összeköltöznek a párjával egy közösen kiválasztott, új lakásba! Szeretné végre maga mögött hagyni a fájó múltat és végérvényesen lezárni a válást. Új életet kezdett" - mondta a HOT! Magazinnak a jógaoktató barátnője.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.