színésznő párkapcsolat szerelem Görbe Nóra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Görbe Nóra nyitott egy új párkapcsolatra, és úgy érzi, egy fiatal férfi személyében talán újra rátalálhat a boldogság.

A 62 esztendős Görbe Nóra két éve vesztette el a férjét, és most úgy érzi, a gyász elmúltával újra nyitott egy új szerelemre.

Most már úgy érzem, túl vagyok a gyászon, de a hiánya megmaradt. Talán ez az, ami gátol abban, hogy párra leljek, pedig randevúztam már néhányszor korombeliekkel, de egyiknek sem lett komolyabb folytatása. A találkozók során a partnereim végig az egészségügyi problémáikat ecsetelték, ami számomra cseppet sem volt vonzó" – mesélte a Lokálnak.

Görbe Nóra fiatal párt keres Forrás: Origo

A színésznő hozzátette, talán egy fiatalabb férfi személyében fog rátalálni a szerelem.

Egy fiatalabb férfi mellett szerintem megtalálnám a boldogságot, mert virtusban a fiatalabbakhoz közelebb állok, viszont előttük még ott a családalapítás, amin én már rég túl vagyok. A színészi pályán is sokszor érzem azt, hogy nem tudnak mit kezdeni az éveim számával és a külsőmmel, hiszen a kettő ellentmondásban van. Nem őszül még a hajam, remek formában vagyok, sportolok, úgyhogy az éveim számának megfelelő karakterekhez túl fiatalos vagyok. De várok egy olyan szerepre, ahol pont ezt tudom kamatoztatni."

Íme a jelenet, amit eddig senki nem szúrt ki Harry herceg és Meghan esküvőjénhttp://www.life.hu/sztarok/20180815-ime-a-jelenet-amit-eddig-senki-nem-szurt-ki-harry-herceg-es-meghan-markle-eskuvojen.htmlElőkerült egy felvétel Harry herceg és Meghan Markle esküvőjéről, amelyen egy olyan jelenet látható, amit eddig senki nem szúrt ki. TV + Sztárok--Palvin Barbi pasijával, Dylan Sprouse-zal bulizott a Sziget Fesztiválonhttp://www.life.hu/sztarok/20180815-palvin-barbi-pasijaval-dylan-sprousezal-bulizott-a-sziget-fesztivalon.htmlEgyre többször mutatkozik nyilvánosan Palvin Barbi pasijával, Dylan Sprouse-zal, még Magyarországra is elhozta: nagyot buliztak a Sziget Fesztiválon. TV + Sztárok--Cicciolina több millió euró kártérítést követel az olasz államtól és bankjátólhttp://www.life.hu/sztarok/20180815-cicciolina-tobb-millio-euro-karteritest-kovetel-az-olasz-allamtol-es-bankjatol.htmlTöbb millió eurót követel az olasz hatóságoktól Cicciolina. Azt állítja, korábban jogtalanul zárolták a számláját, ezért kártérítést szeretne.TV + Sztárok--Rácsapta a telefont Harry hercegre Thomas Marklehttp://www.life.hu/sztarok/20180814-racsapta-a-telefont-harry-hercegre-thomas-markle-meghan.htmlIsmét interjút adott Thomas Markle, aki elárulta, nemrég olyannyira összeveszett a telefonban vejével, Harry herceggel, hogy rácsapta a telefont. TV + Sztárok--Anyagi gondokkal küzd Pártos Csilla, Pécsi Ildikó volt menye: nem tudja taníttatni fiáthttp://www.life.hu/sztarok/20180815-anyagi-gondokkal-kuzd-partos-csilla-pecsi-ildiko-volt-menye-nem-tudja-tanittatni-fiat.htmlPártos Csilla egyelőre nem látja, miből fogja kifizetni fia egyetemi tandíját. Rosszul áll anyagliag, a pereskedés kezdete óta ugyanis nem dolgozott.TV + SztárokFotó: Hámori Zsófia/Life.huShakira 20 év alatt szinte egy percet sem öregedett: fotókhttp://www.life.hu/sztarok/20180814-shakira-20-ev-alatt-szinte-egy-percet-sem-oregedett.htmlShakira képtelen öregedni, remek bizonyíték erre az a montázs is, amely nemrég került fel róla a közösségi oldalra. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.